Sport

3,2 milliárd forint plusz áfából épült meg az ország gyöngyszeme

A Jövő bajnokai versennyel vasárnap délelőtt megnyitották a főváros XI. kerületében, a Tüskecsarnok mellett felépült Tüske-uszodát - írja az MTI.

Az ünnepélyes átadón Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára elmondta: az új, fedett uszodakomplexum egy 50 méteres, tízpályás versenymedencéből, valamint egy 25 méteres, állítható medencefenékkel rendelkező bemelegítő- és tanmedencéből áll, s egy 1000 fős lelátó is tartozik hozzá.

A beruházás 3,2 milliárd forint plusz áfából, teljes mértékben állami forrásból valósult meg, az üzemeltető a Nemzeti Sportközpontok lesz.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

 

Boros Anita kiemelte: ezzel befejeződött a 20 éve megálmodott Tüske sportkomplexum, amelynek multifunkcionális sportcsarnoka 2014 novemberében nyitotta meg kapuit.

A helyettes államtitkár kijelentette: “a multifunkciós Tüskecsarnok és a hozzá tartozó uszoda megépítése jogosan tölthet el büszkeséggel bennünket.” Hozzátette, hogy az új létesítmény a riói olimpiára és a 2017-es vizes világbajnokságra való felkészülésben is segítheti a magyar sportolókat.

Simicskó István honvédelmi miniszter – korábban sportért felelős államtitkár – arra hívta fel a figyelmet, hogy a sportoló nemzetté válás érdekében áldozni is kell a magyar sport oltárán. A XI. kerület országgyűlési képviselője ezért is nevezte örömtelinek, hogy az országban egyre több sportlétesítmény épül. Kitért arra is, hogy a sportfejlesztések hatásai már jelentkeznek, hiszen amíg 2010-ben még csak 230 ezer diák sportolt versenyszerűen, addig ez a szám mostanra közel 400 ezerre emelkedett.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a sportolói igények hatására egy wellness részleg és egy tornaterem is épült a medencék mellé, így a Tüske uszodakomplexum az egyetemi-, a diák- és a szabadidősport fellegvára, s ugyanakkor a magyar úszó- és vízilabdasport központja is lehet.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere azt emelte ki, hogy a kilencvenes évek közepén félbehagyott Tüskecsarnok 16 és fél éven át a kerület egyik csúfsága volt, most viszont az elkészült sportkomplexum nemcsak Lágymányos, hanem Budapest, sőt az ország egyik gyöngyszeme lesz.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Hangsúlyozta, hogy az uszoda helyi lakosok szabadidősportos igényeit is jól szolgálja majd.

A Tüskecsarnokot még 1993-ban kezdték építeni, ám a beruházás 1996-ban leállt. A kormány 2012-ben döntött arról, hogy a félbemaradt építkezést folytatni kell, majd egy évvel később határozott az uszoda megépítéséről. A teljes beruházás az uszodával együtt több mint 9 milliárd forintba került.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik