Forma-1

Webber is versenyben lesz a világbajnoki címért

A korábbi csapattárs, David Coulthard szerint az ausztrál pilótával is számolni kell a 2012-es esélyesek közt.

A tekintélyes Autosport magazin rendezett a napokban egy nemzetközi showt, melyen a korábbi forma-1-es pilóta, David Coulthard is tiszteletét tette. A skót a 2012-es szezonról is véleményt alkotott és elmondta, Mark Webber hogyan szállhat harcba a világbajnoki címért.

„Webber korábbi fegyvere az időmérő volt, mivel ha jó rajtpozíciót szerzel magadnak az egész hétvégédet megkönnyíted. A csapat is rád építi a stratégiát és nem kell a többi autó között szenvedned. Webber tavaly nem volt olyan jó ebben, mint az azt megelőző évben, így természetesen a csapat Vettel mögé állt, aki élt is ezzel a lehetőséggel és fölényesen megnyerte a vébét” – mondta a korábban Williamsnél, a McLarennél és a Red Bullnál is versenyző Coulthard, aki pályafutása során 13 futamgyőzelmet aratott.


„Ha Mark újra jó lesz szombatonként is, akkor semmi problémája nem lehet, mert minden megvan benne a végső siker eléréséhez.”

Webber 2010-ben és 2011-ben is a pilótarangsor harmadik helyén zárta az évet, azonban míg tavalyelőtt ötször, addig tavaly csak háromszor sikerült megszereznie a pole-pozíciót – hogy a futamgyőzelmekről ne is beszéljünk, ezt legutóbb 11-1-re nyert Vettel. Ezzel szemben csapattársa, Sebastian Vettel tíz, majd tizenöt első rajtkockát tudhatott a magáénak az elmúlt két évben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik