Forma-1

Red Bull első sor Japánban

Sebastian-Vettel(210x140)(1).jpg (sebastian vettel, )
Sebastian-Vettel(210x140)(1).jpg (sebastian vettel, )

Sebastian Vettel zsinórban negyedszer szerezte meg a Forma-1-es Japán Nagydíj pole-pozícióját. Mögüle Mark Webber és Kamui Kobajasi rajtolhat.

Az időmérő első szakaszában Michael Schumacherért kellett aggódni, a németek hétszeres világbajnoka ugyanis sokáig az utolsó helyen tanyázott, majd az utolsó szalmaszálba kapaszkodva jutott be a Q2-be – Bruno Senna nagy bánatára, aki a szokásos hatossal karöltve 20 perc után befejezte.

A második etapból még hat perc sem telt el, amikor Sebastian Vettel, a harmadik szabadedzés győztese 1:31.501-et, amivel ripsz-ropsz az élre ugrott, a többiek megközelíteni sem tudták. A hétvégén eddig jól teljesítő Felipe Massa lett a Q2 egyik nagy vesztese, a brazil a hatodik helyen állt, amikor lefutott az óra, ám a pályán lévők közül öten is beelőzték, így végül két századdal kicsúszott az első tízből, a 11. helyen zárt. A Mercedesnek nem nagyon megy eddig, Schumi csak a 13., Nico Rosberg csak a 15. helyet csípte meg.

A Q3-ban egy ideig Kimi Raikkönennek volt mért ideje, ezt pedig Lewis Hamilton nem tudta überelni. Aztán ismét jött Vettel, a német pedig bő egy másodpercet adott a többieknek (1:30.839), amivel az élre állt, kisvártatva pedig csapattársa, Mark Webber is felzárkózott mögé. A szakasz végén aztán Raikkönen húzta keresztül a saját maga és a többiek számítását, ugyanis kicsúszott a kavicságyba, sárga zászlóztak, ezzel a többieknek kissé vissza kellett vennie a sebességből.

Vettel végül az élen maradt, Webberé a második rajthely, Jenson Button pedig hiába lett harmadik, öt rajthelyes büntetése miatt csak a nyolcadik pozícióból indulhat, így Kamui Kobajasi ért oda a rajtrács harmadik kockájába. Romain Grosjean a negyedik, Sergio Perez az ötödik, Fernando Alonso a hatodik, Raikkönen a hetedik, Button a nyolcadik, Hamilton a kilencedik, Nico Hülkenberg pedig a tízedik helyről indul vasárnap. Pontosabban utóbbi csak indulhatna, ugyanis neki is van egy öthelyes rajtbüntetése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik