Forma-1

Raikkönen folytatja a Lotusnál

Kimi Raikkönen (kimi raikkönen, )
Kimi Raikkönen (kimi raikkönen, )

Már jó ideje napirenden van Kimi Raikkönen jövője, az ügy végére hétfőn került pont: egy évet hosszabbított.

„A sztori folytatódik” – írta hétfői közleményében a brit érdekeltségű Lotus-Reanult csapata.

Kimi Raikkönen egy terjedelmesebb interjút is adott az istálló hivatalos honlapjának, amelyben elmondta, hogy ebben a szezonban bebizonyosodott számára, még mindig imád versenyezni: „Ha nem így lenne, vissza sem tértem volna. Egy Forma-1-es autót vezetni még mindig ugyanúgy inspirál, és igazi szenvedéllyel tölt el.”

A 33 éves finn nagyon meg van elégedve a Lotus-Reanult-val, mint mondta, tetszik neki a csapatnál tapasztalt légkör, az, ahogy a versenyhétvégéken gőzerővel dolgozik mindenki, illetve nem utolsósorban az, hogy a Lotus áldoz a fejlesztésekre. Épp ezért az idei esztendő alapján biztos abban, hogy jövőre még többre lesz képes az istálló.

Az autóversenyző, aki 2007-ben világbajnok lett a Ferrarival, három futammal a zárás előtt a harmadik helyen áll a vb-pontversenyben, 67 ponttal lemaradva az éllovas német Sebastian Vetteltől (Red Bull).

A Jégembernek becézett pilóta a 2007-es világbajnoki címe után két évvel távozott a Ferraritól, a spanyol Fernando Alonso érkezése miatt. Ezt követően a rali-vb-n próbált szerencsét, számottevő sikerek nélkül, majd idén tért vissza az autósport elitkategóriájába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik