Élet-Stílus

Szülei hangjára tért magához a kómából egy négyéves kislány

Az orvosok már a kórházba kerülésekor lemondtak a nagybeteg kislányról.

„Miután megvizsgálták őt, közölték velünk, hogy szinte semmi esély nincs rá, hogy a lányunk felébredjen a kómából”

-idézi fel élete legnehezebb pillanatait a 29 éves brit édesanya, Emma Jayne Clarke. Az asszony a Mirror című brit lapnak elárulta, négyéves kislánya, Millie tavaly decemberben, közvetlenül az ajándékbontás után lett rosszul: néhány nappal ezt megelőzően egy mellkasi fertőzés miatt kórházba került, de mivel az állapota úgy tűnt, javul, az orvosok engedélyezték szüleinek, hogy átadják neki a karácsonyi ajándékait.

Csakhogy a kislány az ajándékbontás után rosszabbul lett: a tüdeje összeesett, és mire az orvosok odaértek hozzá, kómába esett. Emma a Mirrornak elmondta, az orvosok már akkor felkészítették őket arra, hogy Millie meghalhat, mikor elvitték őt az intenzív osztályra.

Kép forrása: Daily Mail
Kép forrása: Daily Mail

 „Ott maradtam az ágya mellett, és térdre rogyva zokogtam. Könyörögtem neki, hogy ne hagyjon itt minket.”

Az asszony elárulta, gyermeke négy évvel ezelőtt nyitott gerinccel és még egy sor, súlyos fejlődési rendellenességgel jött a világra. Azt mondja, férjével embert próbáló éveken vannak túl és belehalnának, ha elveszítenék kislányukat. Nem csoda, hogy se Emma, se férje, se a kislány nagyszülei nem voltak hajlandóak lemondani róla: egymást váltották a kislány ágyánál és felváltva énekelték neki kedvenc meséje, a Jégvarázs betétdalát.

Kép forrása: Daily Mail
Kép forrása: Daily Mail

Az orvosokat is meglepte, hogy Millie végül egy hónappal később magához tért a kómából, állapota pedig annyira gyorsan javult, hogy februárban haza is engedték a kórházból. Nem sokkal azután, hogy felébredt, nagypapájának, a 44 éves Jasonnek elárulta, hallotta, hogy énekelnek neki, „mikor nagyon-nagyon beteg voltam és aludtam.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik