A vád és a védelem megtartották záróbeszédeiket annak a 35 éves amerikai nőnek a tárgyalásán, aki megvert és megkéselt egy hetedik hónapban járó terhes nőt, majd felvágta áldozata hasát, és ellopta a gyereket – jelentette a helyi sajtó. Az esküdtszéknek most azt kell eldöntenie, hogy Dynel Lane előre eltervelten hajtotta végre tettét, vagy hirtelen felindulásból támadt rá az állapotos nőre.
A horrorfilmbe illő támadás még tavaly márciusban történt a coloradói Longmont városában. A 27 éves Michelle Wilkins a népszerű Craiglist apróhirdetési oldalon keresztül ismerte meg Lane-t, akitől gyerekruhákat akart vásárolni a nő házában, ahol a támadás történt. Lane ekkor már hónapokon át azt hazudni barátainak és családtagjainak, hogy terhes, és egy fiút vár. Az „apának” még egy internetről letöltött ultrahangfelvételt is mutatott nem létező közös gyerekükről.
A vád szerint Lane előre eltervezte a gyereklopást, miután az „apa” elkezdett kételkedni, hogy valóban gyereket vár-e. A nő védője szerint azonban Lane hirtelen felindulásból követte el tettét, és nem volt szándékában megölni Wilkinst, akit leszúrt, fojtogatott és ütlegelt, mielőtt felvágta a hasát, és elvitte gyerekét, aki nem élte túl az esetet. Lane-t azután tartóztatták le, hogy a halott gyerekkel bement egy kórházba, azt állítva, hogy elvetélt.
Lane ellen szándékos emberölési kísérlet, testi sértés valamint terhesség törvénytelen megszakítása vádjával indítottak eljárást. A gyerek halála miatt azért nem emeltek ellene gyilkossági vádat, mert a helyi törvények szerint a meg nem született gyerek esetében erre nincsen lehetőség.