Közélet

101 magyar diákolimpikon üzent Balog miniszternek: sikerünk nem a politikusok érdeme

Nyílt levelet küldött hétfőn Balog Zoltán miniszternek 101 diákolimpikon és felkészítő tanáraik, mivel a tárcavezető  múlt pénteken a Parlamentben a diákolimpikonokat köszöntve szembeállította őket a kockás inges társaikkal.

Az aláírók jelentős része fiatal gimnazista, egyetemista, illetve doktorandusz, azonban olyan elismert, idősebb olimpikonok is csatlakoztak az utolsó pillanatban, mint például Mérő László. Az aláírók több kontinens sok országában tanulnak, kutatnak, vagy dolgoznak jelenleg. A legtöbben Budapesten, Cambridge-ben (UK) és Londonban, de érkezett aláírásunk Zürichből és Bostonból is például.

Az aláírók teljes névsorát itt tekintheti meg. Íme, a levél:

Tisztelt Balog Zoltán Miniszter Úr!

A Nemzetközi Tudományos Diákolimpiák résztvevőinek parlamenti köszöntésével kapcsolatos szavaira szeretnénk közösen reagálni. Mi mindannyian diákolimpikonok voltunk, és többünk vett át Öntől kitüntetést a korábbi évek hasonló ünnepségein.

Meggyőződésünk, hogy – az Ön szavával élve – a „teljesítménynek” a politikától függetlennek kell lennie, ezért mi sohasem politizálni mentünk a parlamenti ünnepségekre. Sajnos azonban az utóbbi időben a politikusok nem tudtak felülemelkedni a napi csatározásokon, és a mi sikereinket a saját érdemüknek állították be. Mindeközben a valóság az, hogy eredményeink elsősorban nem a hazai közoktatás általános állapotának köszönhetőek, hanem szaktanáraink (a középiskolai szinten jócskán túlmutató) felkészítésének.

Sokunk jelenleg is részt vesz a középfokú oktatásban, illetve az elmúlt években érettségizett. Tapasztalataink szerint a mai 16–19 éves fiatalok jelentős része hisz abban, hogy eredményeik elismerése a politikától független, ezért elegáns, fehér ingben jelennek meg átvenni jogos és megérdemelt elismerésüket a Parlamentben. Ez azonban nem jogosítja fel Önt arra, hogy pártja politikai állásfoglalását beleegyezésük nélkül kollektíven rájuk ragassza.

Ezúton is szeretnénk tanárainkat és a teljes pedagógus- illetve diáktársadalmat támogatásunkról és szolidaritásunkról biztosítani. Történelmi pillanat, amikor a diákok a saját tanáraikért állnak ki. Különösen azokra a diákokra gondolunk, akik a rendszer már évtizedek óta elavult mivolta miatt szenvednek az iskolában. Most ők is kockás inggel tiltakoznak az Önök módszerei ellen. Ez a kiállás a diákokat a modern, tudásalapú világ alapjaira, a szabadság és egymás szeretetére tanítja, a tanároknak pedig reményt és erőt ad.

Néhány éve Ön az egyik diákolimpiai köszöntőn minket nevezett a jövő zálogainak, az ország reménységének. Mi abban hiszünk, hogy a jövőt azok jelentik, akik ma kiállnak az oktatás szabadságáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik