Közélet

Nem adta ki az Alkotmányvédelmi Hivatal a Political Capital tanulmányait a Magyar Időknek

Elutasította a Magyar Idők adatigénylését az Alkotmányvédelmi Hivatal, hogy a betekinthessen azokba a tanulmányokba, amelyeket a Political Capital készített a Gyurcsány-kormány idején a polgári elhárítás megbízásából – írja a Magyar Idők keddi számában.

A lap információi szerint 2006 és 2010 között 432,2 millió forint állami megbízást kapott az akkor Somogyi Zoltánhoz és Szabados Krisztiánhoz köthető Political Capital (PC). Ebből az összegből nagyjából 190 millió forint értékű megbízásuk a Nemzetbiztonsági Hivataltól (NBH) – az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) jogelődjétől – érkezett.

Az SZDSZ-gyökerű cégről köztudott, hogy 2004-ben részt vett Gyurcsány Ferenc kormányprogramjának írásában, majd később az MSZP-nek, illetve az MDF-nek, valamint Bajnai Gordonnak és számos minisztériumnak is adtak tanácsokat

– írja a lap.

A Magyar Idők idén februárban önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva fordult az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz, hogy elektronikus másolatban küldjék meg az NBH és a Political Capital között létrejött szerződéseket, a szerződésekhez kapcsolódó teljesítésigazolásokat és azok mellékleteit.

Az AH tájékoztatása szerint “a Political Capital cégcsoport által készített dokumentumok, szerződések, teljesítésigazolások nem tartoznak a minősített adat kategóriájába. A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 48. § (1) bekezdés, illetve az 51. § (1) bekezdés alapján a dokumentumok nyilvánosságra hozatalára nincs lehetőség.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik