Nem leszek suliban néven indítottak akciót: február 29-én a szülők úgy tiltakoznának a közoktatás jelenlegi állapota ellen, hogy nem küldik iskolába gyerekeiket. A megmozdulás Facebook-oldalán így fogalmaznak a szervezők:
Három nap hiányzást igazolhat a szülő, legyen ez az első figyelmeztetés! Fogjunk össze, így a gyerekek felügyelete is megoldható aznapra és láthatóvá válik az is, hogy MI, szülők szeretnénk-e a változást!
Az eseményen való részvételt már 21 ezren jelezték, az érintett iskolákról pedig térkép készült: