Szórakozás

A Dal: Tóth Andi fél attól, hogy elájulhat a színpadon

Tóth Andi nagyon megrémült, mikor az elődöntő végén a színpadon lett rosszul, és zenésztársa, Berkes Olivér segítségére szorult, hogy össze ne essen. A fiatal énekesnő a Blikknek beszélt arról, hogy megújított produkciója mellett hogyan próbálta formába hozni magát a ma esti középdöntőre.

“Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ijedtem meg azok után, ami történt. Nem volt kellemes pillanat, amikor összeestem, igazán rossz élmény volt, éppen ezért nem szeretném átélni még egyszer. Tényleg nem figyeltem oda rendesen, de hála a nagymamámnak, az elmúlt két hétben ez már teljesen másképpen volt. Mindennap főzött valami finomat, tele zöldségekkel, vitaminnal, figyelt arra, hogy egészségesen táplálkozzam, és persze arra is, hogy eleget igyak. El kell fogadnom, ahhoz, hogy fizikailag is bírjam ezt a stresszes időszakot, sokkal jobban oda kell figyelnem magamra. (…)

Az elődöntő előtt nagyon izgultam, hogy sikerül-e továbbjutni, hogy ebben a versenyben is mellém áll-e a közönség. De hatalmas szeretetet tapasztalok az utóbbi két hétben, így ez is pluszenergiát ad nekem és Olivérnek is” – mondta el az egykori x-faktoros, aki a ByTheWay, az Egy Másik Zenekar, Freddie, Gáspár Laci, Nika, a Parno Graszt, a Passed és Vásáry André vetélytársaként lép színpadra a döntőbe jutásért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik