Forma-1

Hamilton igazi trófeákat akar

Lewis Hamilton (lewis hamilton, )
Lewis Hamilton (lewis hamilton, )

A McLaren brit pilótája elmondta, a szerződéshosszabbításának döntő tényezője lehet, hogy az eredeti trófeákat hazavihesse otthonába.

A Hungaroringen már harmadszor tudott győzni Lewis Hamilton, de öröme nem lehet teljesen fehőtlen: a 2008-as világbajnok nem viheti haza megnyert trófeáit. Pontosabban az otthoni vitrinben megtalálható az eddigi 19 futamgyőzelemért járó díja, de nem az eredeti változatuk.

“Ron Dennis és a csapat az összes trófeát a csapat főhadiszállásán tartja, a pilóták csak replikákat kapnak, pedig a legtöbb csapat versenyzői megtarthatják az eredetit” – árulta el Hamilton.

“Pilótaként két dolgot szeretnél hazavinni. Az egyik a sisakod, a másik pedig a győzelemért járó trófeád. Ez a két dolog a legfontosabb egy versenyzőnek. Számomra pedig felbecsülhetetlen az értékük.”

Hamiltonnak tehát nem a pénz számít, ő valódi díjazásra vágyik.

“Nem baj, ha nem adják nekem a versenyautót, de ez a két dolog mindennél fontosabb nekem. A szerződésem meghosszabbításakor ez nagy lökést adhatna, és azonnal rábólintanék az új kontraktusra” – zárta gondolatait a 27 éves versenyző.

Hamilton a hungaroringi sikerrel hangolt az egy hónapos nyári szünetre, legközelebb szeptember 2-án harcolhat majd a győzelemért a Belga Nagydíjon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik