Közélet

Balog miniszter: olimpiát rendez Magyarország 2019-ben

balog-zoltan(960x640).jpg (Array)
balog-zoltan(960x640).jpg (Array)

Magyarország nemzetközi tudományos diákolimpiát rendez biológiából, nemzetközi csillagászatból és asztrofizikából 2019-ben, jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken a Parlamentben a tavalyi magyar diákolimpikonok köszöntésén.

Balog Zoltán elmondta: biológiából 70 ország 280 versenyzője méreti meg magát, és a rendezvényre 125 millió forintot különítenek el, míg az asztrofizikai versenyre 40 országból 220 versenyző érkezik és 105 millió forintot fordítanak rá.

A miniszter a 2015-ös versenyeken eredményesen szerepelt magyar diákoknak azt mondta: olyan tudásról adtak számot, ami messze meghaladja az elvártat, és azzal kecsegtet, hogy lesznek még magyar Nobel-díjasok a jövőben. Azt kérte, kerüljenek bárhová, tanítsanak, “mert az a jó, ha a legjobbak tanítanak”. Hozzátette: a tanárképzés megújítása során sem mindegy, milyen pedagógusok oktatnak.

A tárcavezető az ünnepségen miniszterelnöki és miniszteri elismerő okleveleket adott át a nemzetközi tudományos diákolimpiák magyar résztvevőinek, felkészítő tanáraiknak és az őket támogató szervezeteknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik