Kultúra

Tereskova nekiment az állami múzeumoknak

Facebook-oldalán, az El Kazovszkij-kiállítás kapcsán tudatta véleményét az állami múzeumok működéséről a kortárs művész. Tereskova posztjában azt írja:

Eléggé nagyon utálom, ha valaki iszonyat imádatba csöppen, csak ahhoz előbb meg kell halnia. Roppantul felháborítónak tartom, hogy El Kazovszkij akkor állíthat ki a nemzeti galériában ha már eloszlott a teteme.

A botrányoktól sem mentes művész bevallása szerint már végrendelkezik arról, hogy az el nem adott képeit halála után el kell égetni. Hozzátette:

Azt hiszem itt az ideje egy végrendeletnek, amelyben megtiltom, hogy ez az ország halálom után kiállítson engem a Nemzeti Múzeumban, ha életemben ezt nem tette meg. Nem támogatok semmilyen akciót, ami a halottakat sztárolja, csak akkor, ha a halott halála előtt már sztár volt. Ezért veszek részt ezen az eseményen. Ezért éneklem el bóvi utolsó lemezéről azt a számot, ami azt tette velem, hogy boldoggá tett, és megnyugtatott. aki lecsúszott rólam, az még láthat énekelni színpadon.

Tesekova az Ashes to Ashes – Hommage á Dawid Bowie című rendezvényen való részvételére utal posztjában.

BÓVI, EL KAZOVSZKIj ÉS TERESKOVA eléggé nagyon utálom, ha valaki iszonyat imádatba csöppen, csak ahhoz előbb meg kell…

Posted by Tereskova Nagy Kriszta x-T on Tuesday, February 16, 2016

Ajánlott videó

Olvasói sztorik