Belföld

Előzetesben a diákját zaklató kollégiumi nevelő

Elrendelte az előzetes letartóztatását a bíróság annak a nyíregyházi kollégiumi nevelőnek, akit azzal gyanúsítanak, hogy zaklatta a rábízott diákokat. A 60 éves tanárt még a múlt héten, a munkahelyéről vitték el a rendőrök, az egyik sértett barátnője hívta fel őket telefonon.

A történtekről az RTL számolt be szerda esti híradójában. A férfi egy kollégiumban nevelőtanár, ahol – a csatorna értesülései szerint – egy hete egy diáklány öngyilkossággal fenyegetőzött, ezért mentőt hívtak hozzá. Már a pszichológusnál derült ki, hogy az egyik tanára rendszeresen zaklatta őt és egy másik diáklányt is. Állítólag simogatta, ölelgette őket, üzeneteket küldözgetett nekik.

A múlt héten őrizetbe vett tanárt azóta a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Érdeklődésünkre Toma Attila szóvivő azt mondta, a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával a 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése bűntette, valamint a két rendbeli szeméremsértés vétsége miatt indult bűnügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban március 13-áig.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított kollégiumi tanárként dolgozik egy nyíregyházi szakközépiskolában, ahol a sértetteket több alkalommal átölelte, simogatta, majd az idei tanévben rendszeresen kapcsolatot kezdeményezett egy közösségi oldalon keresztül, és bizalmas üzeneteket küldött a sértetteknek, mondta a sajtószóvivő. A sértettek nyíltan nem merték visszautasítani a gyanúsított közeledését, mert attól tartottak, hogy hátrányt okoz nekik a kollégiumban, illetve az iskolában.

A bíróság azért döntött úgy, hogy a férfinak rács mögött a helye, mert álláspontjuk szerint félő, ha szabadon engednék, újabb hasonló bűncselekményeket követne el, illetve megpróbálná befolyásolni áldozatait és a tanúkat, esetleg más módon igyekezne megnehezíteni a nyomozást, veszélyeztetve ezzel annak sikerét.

A határozat nem jogerős, mert ellene a gyanúsított, és védője is fellebbezett – tette hozzá Toma Attila.

Úgy tudjuk, a nevelőtanárról, aki hosszú ideje dolgozik az intézményben, már évek óta beszélték a szakközépiskolában, hogy a rábízott diákokat zaklatja, ám soha semmit nem tettek ellene. A tanárnak információink szerint családja nem volt, egyedül élt.

A tanároknak is csak szerdán jelentették be, mi történt, miután a kereskedelmi csatorna stábja megjelent az iskolában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik