Közélet

Sztrájkba lépnek a szülők, jön a kockás inges diáklázadás

iskola (Array)
iskola (Array)
Egyértelmű jelzéseket akarnak küldeni a kormánynak.

A szülők maguktól ürítenék ki az iskolákat február 29-én. A Nem leszek suliban nevű Facebook-csoport azt szeretné, ha február 29-én nem vinnék iskolába a szülők gyermekeiket.

Mi lenne, ha mi szülők is segítenénk a tanárokat, és egyértelműen jeleznénk a Tisztelt Kormányzat felé, hogy valódi és eredményes változást szeretnénk az oktatásban, nem csak a szokásos látszatintézkedéseket és uszító propagandát.

Sztrájkoljunk mi is! Ne engedd a gyerekedet 2016. FEBRUÁR 29-ÉN iskolába! Három nap hiányzást igazolhat a szülő, legyen ez az első figyelmeztetés! Fogjunk össze, így a gyerekek felügyelete is megoldható aznapra és láthatóvá válik az is, hogy MI, szülők szeretnénk-e a változást! Oszd meg a bejegyzést, hogy minél többen csatlakozzanak!

Közben a kockás inges tanárok után a diákok is üzennek Klinghammer István egykori felsőoktatási államtitkárnak, akinek “kinyílt a bicska a zsebében” a pedagógusok 25 pontos követelésétől, mondván a tüntetés nem megoldás, a tanárok kócos, borostás, kockás inges megjelenése pedig nem jó példa a gyerekeknek.

Válaszul megalakult a Diákok a kockásingért nevű Facebook-csoport, amely maga is megtorolná a tanárokat ért sértéseket, és arra buzdítja a tanulókat, hogy most pénteken (2016.02.19.), mindannyian bújjanak kockásba, tanáraik támogatásáért!

Lehetőleg fotózzatok-posztoljatok minél többet, a #kockástámogatás hashtaggel! Célunk a felhívni az ország figyelmét a tanárainkra.
Hadd lássa a világ a támogatásunkat!!!

Már a tanárok sem félnek

A pedagógustüntetés miatt a Klik rámozdult a zuglói Teleki Blanka Gimnáziumra, felszólították az igazgatót, számoljon be arról, milyen körülmények között mentek tüntetni Miskolcra, hogyan tájékoztatták a szülőket arról a nyílt levélről, melyben a miskolci Herman Ottó Gimnázium felhívásával vállaltak közösséget. Válaszul egy tanár a Facebookon írt nyílt levelet a tankerületi vezetőnek, emlékeztetve rá, hogy nincs teljesen tisztában a mai magyar valósággal.

Előzőleg személyesen a kormányfőt leckéztette egy tanítónő, miután Orbán Viktor előzőleg parlamenti felszólalásában azt mondta, egy általános iskolai tanító jelenleg átlagosan 40 százalékkal keres többet, mint 2010-ben, és a kerekasztal-tárgyalások követelései 18 százalékos béremelési igényt tartalmaznak, amit ugyan nem vitat el, “de ebben a pillanatban ez nem lehetséges”.

A pedagógus tételesen cáfolta a kormányfő szavait. Azt írta, ő eddig hallgatott, de Orbán felszólalása és az elmúlt napok csúsztatásai miatt nála is betelt a pohár, mivel kormány és sajtója a bérkövetelésekre hivatkozva próbál uszítani a pedagógusok ellen, noha az Orbán által

említett 18 %-os bérkövetelés nem hangzott el sehol!!!

A 40 éve tanító pedagógus nem volt rest, kigyűjtötte bruttó és nettó bérét 2010-től 2015-ig. Éves adónyilatkozatai alapján a kezdeti havi nettó 211 662 forintból 235 002 forint lett, ami szerinte is szép felemelkedés, de nem erről van szó, hanem arról,

hogy az iskolák működésképtelenné váltak.

Noha sokkal többet dolgozik. A tanítónő Orbán Viktornak címzett bejegyzésében külön kiemeli, hogy nem a magasabb fizetésért, hanem “a korrekt tájékoztatás” miatt tette közzé adatait. A tanító szerint egyetlen petícióban sem esett szó a pedagógusok bérköveteléséről. 

A Policy Agenda a bérek emlegetése egyike annak a három eszköznek, amellyel a kormány eddig felülkerekedett az ilyen helyzeten, mivel a társadalmi irigység felélesztésével a megosztottságra könnyen rá lehet játszani.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik