A Magyar Nemzet információi szerint a Fidesz hetekre félreteszi az alaptörvény-módosítás gondolatát, mert megvárják vele a saját maguk által kezdeményezett, a menekültekről és a kötelező kvótákról szóló parlamenti vitanapot, ami előreláthatólag március elején lesz.
Kósa Lajos frakcióvezető a lillafüredi kihelyezett frakcióülésen jelentette még be a múlt héten a politikai vitanap kezdeményezését, szerinte ez a nap lesz alkalmas arra is, hogy a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos fellépés nemzeti üggyé váljon.
Az alaptörvény módosításához kétharmad kell, ami nincs a Fidesz-KDNP-nek. Felmerült, hogy nemzeti konzultációt tartanak az ügyben, de a frakció szóvivője, Halász János szerint erről még nincs végleges döntés.