Nagyvilág

Fegyvereket szállító briteket fogtak el a török határnál

Húszas éveikben járó, iraki születésű férfiakról van szó, és több mint egy tucat fegyver és húszezer lőszer volt náluk.

A két gyanúsított egyetlen terrorista vagy bűnügyi adatbázisban sem szerepel.

Egy harmadik, kurd származású brit férfit az Evrosz folyón található határátkelőnél fogtak el. Nála négy fegyvert és kétszázezer lőszert találtak.

Ugyanebben a térségben január végén két svéd útlevéllel rendelkező férfit tartóztattak fel, akiknél hadianyagot találtak. Egyikük, egy bosnyák származású férfi, Mirsad Bektasevic ellen terrorista tevékenység miatt vádat is emeltek. Társa feltehetően Jemenből származik. Repülővel érkeztek Svédországból, ahonnan busszal próbáltak átjutni Törökországba.

A nyugat-európai államok az egyik legsúlyosabb biztonsági kockázatnak tekintik, hogy közel-keleti vagy észak-afrikai származású állampolgáraik a dzsihadisták közé állnak harcolni, majd uniós állampolgárként gyakorlatilag akadály nélkül térhetnek haza. Nincsenek pontos adatok arról, hogy hány nyugati állampolgár harcolhat a többi között például az Iszlám Állam nevű terrorszervezet soraiban, hírszerzési szakértők szerint pár ezren lehetnek, a nyugati hatóságoknak pedig egyszerűen nincs elég emberük arra, hogy mindet megfigyeljék.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik