Sport

Rövidpályás gyorskorcsolya: magyar ezüstérem a vk-versenyen

Liu Shaolin Sándor (liu shaolin sándor, )
Liu Shaolin Sándor (liu shaolin sándor, )
A döntőben csak egy dél-koreai tudta megelőzni.

Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert szombaton 1000 méteren a hollandiai rövidpályás gyorskorcsolya világkupa-versenyen, Dordrechtben.

A januári Európa-bajnokságon a többi között ebben a számban is második helyezett magyar korcsolyázót – a nemzetközi szövetség honlapja szerint – a döntőben csak a dél-koreai Park Sze Jong tudta megelőzni, míg mögötte egy másik dél-koreai, továbbá egy-egy kanadai és orosz versenyző ért célba.

Knoch Viktor 1500 méteren a B döntőben szerepelt, és összesítésben a 12. helyen zárt. A férfi váltó – Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Oláh Bence összeállításban – a dél-koreai és az orosz staféta mögött harmadik helyen végzett a második elődöntős futamban, ezzel a B döntőbe került.

Ugyanebben a számban pénteken történt egy súlyos baleset a magyar szövetség tájékoztatása szerint. Az első előfutam utolsó körében összeakadt egymással a holland Sjinkie Knegt és a brit Jack Whelbourne, s a palánkba csapódtak mindketten, ráadásul Whelbourne Sjinkie mellkasának ütközött korcsolyájával előre. A hollandot légzési nehézségekkel, Whelourne-t pedig lábtörés gyanújával kórházba szállították.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik