Foci

Futsal: kőkemény riválist kell két vállra fektetni a vb-ért

A legutóbbi világbajnokság bronzérmesét kapta a magyar válogatott.

A belgrádi futsal Európa-bajnokság helyszínén elkészítették a világbajnoki selejtező rájátszásának sorsolását. A magyar válogatott a decemberi hazai rendezésű selejtezőben Ukrajna mögött a második helyen végzett, így biztos volt, hogy egy csoportelső lesz az ellenfél.

A sorsolás nem nevezhető szerencsének, ugyanis Olaszország legjobbjait kell legyőzni az oda-visszavágós párharc során. Az olaszok az idei kontinenstornának címvédőként vágtak neki, de a negyeddöntőben kikaptak Kazahsztán legjobbjaitól. A legutóbbi három világbajnokságon kivétel nélkül ott voltak a legjobb négy között, egyszer ezüst, kétszer pedig bronzérmesek lettek.

Az első mérkőzést március 20-23. között rendezik Magyarországon, a visszavágót április 10-13. között játsszák le Olaszországban – írja a magyar szövetség honlapja.

Tudtuk, hogy nem várjuk könnyű helyzetből a sorsolást, hiszen nem nyertük meg a selejtezőcsoportot Győrben. Az egyik legerősebb ellenfelet kaptunk, ugyanis az Eb-csoportmeccseken az olaszok még gólt sem kaptak, majd a legjobb nyolc között a kazahok ellen balszerencsés körülmények között estek ki. Az a célunk, hogy minél szorosabb meccset játsszunk velük. A kazah vagy azeri válogatottat szívesebben kaptam volna, de természetesen ott sem mi lettünk volna az esélyesek

– mondta Trencsényi János.

A világbajnokságon – amelyet 2016. szeptember 14. és október 2. között rendeznek meg Kolumbiában – Európát a pótselejtező hét párharcának győztesei képviselik. A vb-n 24 válogatott vesz részt.

Az európai vb-pótselejtező párosítása

Magyarország–Olaszország
Szlovénia–Spanyolország
Szlovákia–Ukrajna
Lengyelország–Kazahsztán
Szerbia–Portugália
Fehéroroszország–Oroszország
Hollandia–Azerbajdzsán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik