Tech

Így használhatja a Gmail új titkosítását

A Google levelezése még biztonságosabb lett, de figyeljen arra, hogy a beszélgetés a másik félnél is titkos maradjon!

Az e-mailezés során használt TLS protokoll lényege, hogy két levelezőpartner között titkosítja az üzenetküldést, így optimális esetben az általunk küldött üzenetet csak a címzett látja értelmezhető formában, ha más “elkapja” az adatfolyamot, csak értelmetlen karakterhalmazt lát. Ez viszont nem működik úgy, hogy csak a beszélgetés egyik szereplője alkalmazza, a titkosításnak mindkét végponton működnie kell.

A Google egy ideje már bevezette a TLS használatát, ám azt sosem tudhattuk biztosan, hogy a levelünk címzettje szintén alkalmazza-e ugyanezt, ezért tulajdonképpen vakon küldözgettük a leveleket. Most a Gmailben egy nagyon egyszerű kis funkció jelent meg, amely jól láthatóan jelzi, hogy a fogadó fél rendszere is támogatja-e ezt a titkosítási módszert.

Ráadásul önnek nem is kell tenni semmit, ugyanúgy használhatja a Gmailt, mint korábban, csupán annyi lesz a változás, hogy levélírás közben nézzen fel a címzett nevét vagy e-mail címét tartalmazó sor jobb szélére. Ha ott egy kinyitott lakatot lát, akkor az elküldendő levél csak a mi oldalunkon használ TLS titkosítást, ezért van rá esély, hogy ezt nem csak az illetékes olvashatja. Épp ezért ilyen címre lehetőség szerint ne küldjön bizalmas információkat, például a banki adatait vagy jelszavait.

GOOGLE-TITKOSITAS-01

Ugyanígy azt is látjuk majd, ha a beérkező leveleink küldője nem megbízható klienst vagy levelezőrendszert használ. Ilyenkor a profilképe helyett egy piros kérdőjelet látunk.

Természetesen nem minden “nyitott lakatos” és kérdőjeles partner veszélyes vagy gyanús, sokszor tényleg csak a szoftverek inkompatibilitása a ludas, de ez a két apró jelzés arra mindenképp jó lehet, hogy a mostaninál is egy fokkal óvatosabban küldjön bizalmas adatokat titkosítatlan vagy megbízhatatlan címekre. Meg úgy egyáltalán, bárhová.

Az új funkció nem egyszerre élesedik minden felhasználónál, tehát ha hiába próbálkozik a kis lakat előhozásával, várjon pár napig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik