Belföld

Üzent a Pedagógusok Szakszervezete a kormánynak

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kész a tárgyalásra, ha egyenlő felek ülnek az asztal mellett, de nem ül tárgyalóasztalhoz akkor, amikor a kormány “mindenhez értő tagja” azt az üzenetet küldi, hogy a tanárok “ne balhézzanak”, és ne is számítsanak érdemi változtatásra.

A PSZ csütörtöki közleményében arra reagált, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján a többi között azt mondta: példátlan, hogy egy olyan komoly szakszervezet, mint a PSZ, visszautasította a kormány tárgyalási szándékát, ugyanakkor jelezte, tiszteletben tartják, ha tüntetni akarnak. A miniszter szerint ha a PSZ felelősen gondolkodik az oktatásról, akkor “nem balhéval, hanem tárgyalással és a tárgyalásokon keresztül változásokkal tudja elérni”, hogy a pedagógusok helyzete és a gyerekek oktatásának minősége javuljon.

Lázár János felvetette Galló Istvánnénak, a szakszervezet elnökének személyes felelősségét is, aki szerinte lebeszélte a pedagógusokat a tüntetésről, amikor megszüntették a 13. havi fizetést.

A PSZ közleményében azt írta: nem utasították vissza a kormány tárgyalási ajánlatát, azonban olyan “zsúrasztal” mellé nem ülnek le, amelynek vendégeit a kormány “önkényesen, senkivel sem egyeztetve” választotta ki, és amelynek “menüjét” is maga állította össze.

A szakszervezet emlékeztetett: decemberben elemzést készítettek a köznevelés gondjairól, javaslataikat elküldték a miniszterelnöknek.

A sztrájkbizottság januárban háromszor részt vett a javaslatok szakértői szintű megtárgyalásán, ám ezeken a megbeszéléseken a javaslatok túlnyomó többségét elutasították a kormányzati oldal szakértői. A köznevelési kerekasztalon lényegében azokat a kormányzati javaslatokat vették napirendre, amelyeket a szakértői tárgyalásokon a pedagógusok sztrájkbizottsága elégtelen megoldásként nem tudott elfogadni – tették hozzá.

Közölték: a PSZ – a pedagógusok sztrájkbizottságának tagjaként – tárgyalásra készül. Pénteken tartják a sztrájkbizottság és a kormány képviselőiből álló plenáris ülést, amelynek témáiról közösen egyeztek meg a felek.

A PSZ visszautasítja Lázár János “nyomásgyakorlását”, amely megnehezíti a tárgyaló felek együttműködését. Hozzátették: visszautasítanak minden olyan vádat is, amely szerint a pedagógusok “balhézni” akarnának.

Hozzátették: meghívják a Miniszterelnökséget vezető minisztert a PSZ országos irodájába, hogy megtekinthesse a 13. havi fizetés eltörlése miatt megszervezett és megtartott tüntetésről készült képeket.

Kiemelt képünk a fővárosi pedagógustüntetésről, Pál Anna / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik