Belföld

Botrányos festménykölcsönzés: megkerülték a minisztert

Habony volt anyósának bérelt lakásába a törvény szerint úgy kerülhettek volna a képek, ha Balog Zoltán rábólint.

Nemcsak a Habony Árpád volt anyósa által bérelt lakásban lógnak értékes, állami tulajdonú festmények – a Szépművészeti Múzeum az Origóval azt közölte, hogy összesen 1200 műtárgy van nem muzeális intézménynél. Közülük viszont egy sincs magánlakásban – tették hozzá. A szóban forgó Szerb utcai ingatlanról azt feltételezik, hogy a miniszterelnök tanácsadója ott lakik, rendszeresen megfordul arra.

A múzeum szerint normálisnak mondható, hogy havonta 15 ezer forint bérleti díjat kértek olyan festményért, melynek a biztosítási díja 135 millió forint. Azt viszont elismerték, hogy egyedi eset, hogy magánlakásba kerültek a műalkotások, de közölték: a múzeum szakemberei megvizsgálták az ingatlant, hogy megfelel-e a biztonsági és műtárgyvédelmi előírásoknak.

A jogszabály egyértelműen kimondja, hogy nem muzeális intézmény műtárgykölcsönzéséhez szükség van miniszteri engedélyre, ebben az esetben viszont ez nem volt meg. A múzeum magyarázata szerint azért nem, mert a három hónapos kölcsönzési idő ezt nem tette szükségessé, csakhogy az Origo szerint a törvényben nincs szó ilyen kivételről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik