A francia ügyészség a felvételt és minden más tanúvallomást figyelembe véve egészen pontosan megállapította, hogy Michael Schumacher 10,4 métert repült a levegőben, mielőtt feje egy, a hó alatt lévő sziklának csapódott – számolt be a bild.de.
A francia hatóság azt is megállapította, a történtekért senkit nem terhel felelősség és lezárták a nyomozást.
A hétszeres világbajnok 53. napja fekszik kómában. Aktuális állapotáról a francia lapok tudni válik, hogy nem működik a nyelési reflexe, ezért mesterségesen táplálják, nincs fájdalomérzete, és még mindig nem képes önállóan lélegezni.
„Jelen helyzetben nem tudhatjuk, hogy mit hoz a következő nap. Az ébresztési folyamat sok időt vesz igénybe. A család továbbra is hisz a gyógyulásban” – fogalmazott utolsó közleményében Sabine Kehm (46), Schumacher menedzsere.
Michael Schumacher december 29-én szenvedett súlyos fejsérüléseket a francia Alpokban. Állapota életveszélyes volt, amikor kórházba szállították. Kétszer megoperálták, a második beavatkozás során egy vérömlenyt távolítottak el agya bal feléből. Az ex-pilótának január 3-án volt a 45. születésnapja, több mint öt hétig volt mesterséges kómában, testét folyamatosan hűtötték, két hete próbálják eleddig sikertelenül felébreszteni.