Közeleg az Oscar-díjjal kitüntetett Némó nyomában folytatása, melynek címe Finding Dory, azaz – hála a következetes hazai címadóknak – Szenilla nyomában lesz. Az ismételten a Walt Disney és a zseniális Pixar Studios együttműködésében készülő produkció pontos cselekménye egyelőre még nem ismert, mindazonáltal az már a napnál is világosabb, hogy a főhős a memóriazavaros palletás doktorhal, Szenilla (vagyis Dory) lesz, akinek zizenhárom évvel ezelőtt eredetileg Ellen DeGeneres adta a hangját, míg a magyar szinkronban Zakariás Éva szólaltatta meg. Az új posztereken Szenilla az óceán mélye kínálta lehetőségekkel élve igyekszik elbújni az őt kutató szemek elől, azonban annyira azért nem ügyes, hogy ne szúrjuk ki könnyedén. A Szenilla nyomában június 16-án fog a magyar mozikba kerülni.
A hallány változatosnál változatosabb helyeken próbál elrejtőzni az animációs mozihoz érkezett ötletes plakátokon.
Ajánlott videó
- 12:27 Amerikai leszerel, Kína viszont új atomfegyvereken dolgozik
- 12:16 Németh Zsolt: Az Európai Parlamentben lábbal tiporják a szabályokat
- 12:15 „Hullámvasút volt, de gyönyörű” – visszavonult a profi versenyzéstől Jani Réka teniszező
- 12:02 Vörös por lepi be egy Duna-parti falu környékét
- 12:01 Durva kritikákat szedett össze Magyarországgal kapcsolatban az EU jogállami jelentése
- 11:59 Keanu Reeves azt mondja, új filmjének forgatásán úgy repedt meg a térdkalácsa, mint egy krumplicsipsz
- 11:53 Nyilvánosságra hozták Clint Eastwood barátnője, Christina Sandera halálának okát
- 11:36 Csütörtöktől olcsóbb lesz a benzin
- 11:20 Menekülniük kellett a látogatóknak Yellowstone-ban
- 11:09 Pénzt gyűjtenek a perköltségre a súlyos sérülést elszenvedő asszonynak, aki beperelte az önkormányzatot, de elutasították a keresetét
- 11:05 Németh Kristóf, Henry Kettner és Czutor Zoltán is ringbe szállnak a Sztárbox idei évadában
- 11:03 Milák Kristóf nélkül utazott a magyar úszóválogatott Párizsba
- 11:01 Meghalt a Four Tops utolsó alapító tagja
- 10:59 Tizenkét dühös ember – egyre rosszabb a hangulat a bírói karban
- 10:57 Újra vadászható a barnamedve Romániában
- 11:05 Németh Kristóf, Henry Kettner és Czutor Zoltán is ringbe szállnak a Sztárbox idei évadában
- 04:40 Több ezer éves bevásárlólistára bukkantak
- 06:00 Komoly egészségügyi kockázatot jelentenek a 24.hu nevével visszaélő csalók termékei, a hatóságok mégis tehetetlenek
- 18:49 Szabó Franciska akkora ütést kapott az amerikai pofonbajnokságon, hogy egy rövid időre három év teljesen kiesett a memóriájából
- 05:57 Ma este nyolcig izgulhatnak az egyetemi felvételizők
- 06:45 Solti Berni a férjéről, Solti Ádámról: Jobb apukát el sem tudok képzelni nála
- 08:03 Sándor Fegyir: Moszkva ugyanaz, mint '56-ban
- 10:05 Addig menekült a rendőrök elől, míg kigyulladt az autója
- 06:34 TMZ: Céline Dion pénteken fellép a párizsi olimpia nyitóünnepségén
- 10:21 Elárulták, miről fog szólni A Bridgerton család következő évada
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!