Élet-Stílus

Hazavitte a súlyos beteg kutyát, akit a nyaraláson talált

A kóbor állat néhány perc alatt lopta be magát a fiatal nő szívébe. Végül hazavitte. Amerikába.

A Los Angelesben élő Ursula Vari néhány hónappal ezelőtt épp megérdemelt vakációját töltötte Peruban, mikor az egyik sétája alkalmával valami olyasmi történt vele, ami az egész életét megváltoztatta. A turista sétája során belebotlott Peru számtalan kóbor kutyájának egyikébe, akit Charlie-nak nevezett el. Mindössze húsz percet töltött a súlyos beteg, szeretetéhes négylábúval, ám ez is elég volt ahhoz, hogy egy életre a szívébe zárja.

Mikor néhány nappal később felszállt a Los Angelesbe tartó repülőgépre, Ursula kizárólag Charliera gondolt. És arra, hogyan segíthetne a magányos, kiszolgáltatott állatnak. Épp ezért, miután földet írt, tucatnyi e-mailt küldött (fényképekkel) a helyi állatvédő szervezeteknek arra kérve őket, találják meg és segítsenek kóbor védencén.

Kép forrása: Youtube
Kép forrása: Youtube

A The Dodo című online portálnak később elmondta, három idegőrlő napot kellett várnia, mire választ kapott. Az Amazon Cares elnevezésű perui állatvédő szervezet jelentkezett nála a jó hírrel, hogy megtalálták Charlie-t, akit azonnal orvosi ellátásban részesítettek. Hozzátették, ha Ursula nem hívja fel figyelmüket a kóbor kutyára, valószínűleg meghalt volna a súlyos fertőzése és az elhanyagoltság miatt.

A következő hetekben Ursula csak annyit tehetett, hogy saját pénzéből fedezte a kutya gyógyításának költségeit és várt. Várt, hogy Charlie végre meggyógyuljon és örökbefogadhatóvá váljon. Ez a nap végül négy hónap múlva jött el, Ursula pedig úgy döntött visszautazik Peruba, hogy magához vehesse kedvencét.

„A szívem a torkomban dobogott, mikor a kenneléhez vezettek. Izgultam, vajon megismer-e, és bár nem voltak nagy elvárásaim, hiszen egyszer és akkor is csak 20 percre találkoztunk, nagyon megörültem, mikor megismert”

-mondta a nő, majd hozzátette, kis híján elájult az örömtől, mikor a gyógyult kutyát viszontlátta.

„Ha ránézek, mindig az jut eszembe, hogy az igaz szeretet nem ismer határokat.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik