Forma-1

Räikkönen érettebb, mint valaha

kimi raikkönen (kimi raikkönen, )
kimi raikkönen (kimi raikkönen, )

A Ferrari csapatfőnöke szerint az idén visszatért Kimi Räikkönen érettebb, mint az előző maranellói korszakában, Stefano Domenicali azt mondja, a finn tökéletesen készen áll az idei kihívásra.

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali az olasz Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott. Az interjúban leszögezte, hogy tökéletesen megbízik a 2009 után idén újraszerződtetett Kimi Räikkönenben, a finn pilóta leigazolása “racionális” döntés volt, a csapat eddigi utolsó bajnoka biztosan helytáll majd 2014-ben:

“Sokkal érettebb, még szakmaibb és közelebbi kapcsolatot ápol a csapattal. Máris sokszor járt Maranellóban, szinte minden héten jön” – mondta.

“Ismeri a saját képességeit, és tudja, hogy most fontos feladat előtt áll. Tudja, hogyan viszonyuljon egy világbajnokhoz, Alonsóhoz, tudja hogy együtt kell működniük. Kimi végtelenül motivált, és megtapasztalta már, hogyan kell végigvinni egy nehéz szezont, mint amilyen az idei is lesz. Képes kezelni azt a nyomást is, amit az Alonso melletti, és a Ferrarinál történő versenyzés jelent, ahol mindig reflektorfényben vagyunk, és ahol a második hely már katasztrófának számít.”

A Ferrari az első téli Forma-1-es teszten feltűnésmentesen, de eredményesen és megbízhatóan dolgozott, így Domenicali reménykedik benne, hogy jó évük lehet, igaz, a bahreini tesztek előtt nem akar semmit elkiabálni.

“Az előző évektől nagyon különböző versenykörnyezetben először is az alapvető paramétereket kellett ellenőriznünk, ezt pedig meg is tettük. A (jerezi) szereplés bizonyította a projektünk életerejét, ami bizakodásra ad okot. De óvatosnak kell lennünk, a teljesítményt illetően még senkitől nem láttunk biztosat, csak a második bahreini teszt után tudjuk meg, ki hol áll.”

“A Mercedes igen erősen kezdett a megbízhatóság szempontjából, és a motorpartnereik is sok-sok kilométert mentek” – ismerte el a Ferrari-főnök, aki a jerezi küszködés ellenére “nagyon erős ellenfelet”, a Red Bullt sem írja még le. “Ha sikerült azonosítani a problémát, akkor behozhatják a hiányzó kilométereket.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik