Foci

Csányi Sándor kárpótolja a hoppon maradt szurkolókat

Reménykedhetnek azok a magyar szurkolók, akik bár regisztráltak, de az OTP biztonsági programja miatt jegy nélkül maradtak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján elmondta: június 5-től működnek ezek az irodák, s a magyar csapat meccseinek napján egy-egy háromfős „mobildelegáció” is jelen lesz a szurkolói zónában a minisztérium részéről.

“A mi felelősségünk az, hogy ha valahol külföldön magyar állampolgárok tízezres nagyságrendben egyszerre feltűnnek, akkor az ő biztonságuk és érdekképviseletük érdekében megtegyük a szükséges lépéseket” –

jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, majd megjegyezte, az eddigi tapasztalatok alapján ilyen helyzetekben háromfajta esetben kell segítséget nyújtani: az elveszett úti okmányok pótlásában, a bűnüldöző szervekkel való kapcsolattartásban, illetve a felmerülő egészségügyi ellátásban való közreműködésben.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy az a 223 szurkoló, aki az általa vezetett OTP biztonsági programja miatt maradt érvényes Eb-belépő nélkül, szinte biztosan jegyhez jut majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik