Közélet

Átverve érzik magukat az orvosok

Béremelést ígért nekik a minisztérium, pályázható támogatás lett belőle.

Nem pályázható támogatást, hanem tisztességes fizetést akarnak az orvosok, hiszen más közalkalmazottak sem ösztöndíjből élnek – közölte a Napi.hu-val az „1001 orvos hálapénz nélkül” csoport egyik tagja, Lovas András.

A csoport még pénteken számolt be arról, hogy szerintük becsapták az orvosokat, mert januári bérük kifizetésekor azzal szembesültek, hogy az államtitkárság nem váltotta be ígéretét, miszerint „2016. januártól a szakorvosi minimálbér nettó 270 ezer forintra emelkedik”. A minisztérium pénteken azt közölte: a 151 ezer forintos kiegészítésre pályázni kell.

A minisztériumi ígéret „átalakulását” úgy kommentálták, hogy a minimálbér egy adott munka elvégzéséért kifizetendő legkisebb bér, nem pedig az összes igénybe vehető juttatás sikeres megszerzésével elérhető maximum.

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete azt közölte: a mostani kormány megválasztása óta nem volt alapbéremelés az egészségügyben. Az ösztöndíjrendszerek nem számítanak béremelésnek, ezek csak az orvosok egy bizonyos rétege számára érhetőek el pályázati úton, ötéves intervallumokra és nem képezik az alapbér részét, nem számítanak bele sem az ügyeleti díjba, sem a nyugdíjalapba. Ráadásul még a folyósításuk is akadozik. (Fenti képünk illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik