Varró Dani egy helyütt azt írja: Volt egy úr, lakhelye Mozambik, fenéken harapták a zombik. Faggatták: “Nagyon fáj?” Azt mondta: “Ugyanmár. Eleve is volt már azon lik.” – persze a költő könnyen viccel, nekünk azonban tényleg zombikkal kell megküzdenünk, nem is kevéssel a SAS Zombie Assault 3 játékban. És eléggé fáj, ha fenéken harapnak.
A zombiinvázió magját kívülről kell megközelíteni először egy elhagyott telepen kell visszaverni a több hullámban érkező támadást, majd egy szétvert légibázison, és így tovább, míg el nem jutunk ahhoz, aki ennek az egésznek az okozója, Minden hely – felülről látjuk a játék helyszínét – romos, vérfoltos, az ablakoknál pedig barrikádok vannak, amelyek némi fennakadást okoznak a támadásukat visítással is megerősítő zombiknak. Ezért érdemes ezeket az F billentyűvel restaurálni, ha van erre pár szabad másodpercünk.
A harcra eleinte egy árva pisztolyunk van, igaz, korlátlan lőszerrel, aztán a csata hevében találhatunk a földön nagyobb tűzerőt képviselő kézifegyvereket, gránátokat (G-vel kell elhajítani őket). Ezért sem érdemes behúzódni egy sarokba, és várni, hogy az élőhalottak a fegyverünk csöve elé vánszorogjanak – így nem tudunk belebotlani az ajándékokba.
Az egyes szintek után pedig bevásárolhatunk, bár túl nagy választék nincs, egy-egy darab válik megvásárolhatóvá azáltal, hogy befejeztük az előző pályát. Érdemes azonban újítani (és nem várni arra, hogy majd úgyis összeszedjük a terepen a jobb fegyvereket), mert akkor a következő pályán jobban tudunk kezdeni egy erősebb fegyverrel.
Amúgy ahogy fegyverzetünk, úgy ellenségeink is fejlődnek, megjelennek a villámgyors sprinter zombik, egy idő után lesz egy nagy darab, kövér zombifajta késsel (aki lehet, hogy féltékeny férj is volt egykor), kerüljük el a testi kontaktust vele – szerencsére lassú -, szívós fajta, és (ezek szerint második) halála után is képes további, villámszerű és egyben pulikra emlékeztető valamikkel folytatni a támadást – sok vele a vesződség.
Egyszóval ölni kell a zombit rakásra, mégsem teszünk szert egy öröklakásra -, hogy Kosztolányi Dezső nevét is beszennyezzem azáltal, hogy egy ilyen buta, agresszív játék szövegkörnyezetében említem meg őt és híres rímét. Ám butaság ide, agresszió oda, olykor jólesik kicsit odapörkölni, kiereszteni a gőzt (a játék megosztott koncentrációt is igényel, egyik kézzel rohanunk a kurzormozgató billentyűkkel, a másikkal az egérrel célzunk és lövünk, időnként ki-ki kell nyúlni egy másik billentyűre – jó kis vircsaft). A játék grafikája épp a kellően részletgazdag, a hangulat a 3D nélkül is fojtogató és setét. Igazán megváltásnak érezzük az egyes pályák végét jelző kakasszót.
