Belföld

Belefáradt, tíz év után lemondott a zalai polgármester

Homokkomárom vezetője nem tud együttműködni a képviselőkkel; Zalában az elmúlt néhány hónapban további öt településen távozott a polgármester vagy a teljes képviselő-testület.

Bodó Tamás, Homokkomárom független polgármestere csütörtökön az MTI-nek megerősítette a Zalai Hírlap információját, miszerint lemondott településvezetői tisztségéről. Mint mondta: tíz éven át irányította a mintegy kétszáz lakosú települést, de mostanra belefáradt abba, hogy a legutóbbi választásokon felállt testülettel egyáltalán nem tud együttműködni.

A Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint az elmúlt hónapokban további négy zalai településen is távozott a polgármester vagy feloszlott a testület. Magyarszentmiklóson január 10-én már megtartották az időközi voksolást, új polgármestert és négytagú testületet is választottak a településen élők a korábbi önkormányzat szeptemberi önfeloszlatása miatt.

Kisrécsén február 28-án tartanak időközi választást, mert november végén feloszlatta magát a négytagú képviselő-testület. Papné Szabó Mónika jegyző azt mondta: a képviselők közül többen nem helyben éltek, már korábban volt, aki lemondott, s mivel így már nem tudott működni a települést vezető testület, az önfeloszlatás mellett döntöttek.

Rigyácon március 6-án választanak új polgármestert, a független Homály Balázs ugyanis november végén lemondott. Szalai-Gaál Mónika jegyző közölte: az indoklás szerint nem tudott együttműködni a képviselőkkel.

Pölöskefőn április 10-én tartanak választást, miután december 31-i hatállyal lemondott az eddigi független polgármester, Orbán Károly. Dencsné Müller Mónika jegyző elmondta: a településvezető a korára, egészségi állapotára hivatkozva távozott, de továbbra is támogatja a képviselő-testület munkáját.

Söjtörön április 17-én választanak új polgármestert és képviselőket, mert január közepén egyhangú szavazással feloszlatta magát a képviselő-testület. Könyves Gábor független polgármester korábban azzal indokolta a döntést, hogy a hattagú testület egy része és a közte feszülő ellentét miatt nem tudott megfelelően működni az önkormányzat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik