A Magyar Kézilabda Szövetség a decemberi, dániai női világbajnokság, és a lengyelországi férfi Európa-bajnokság kudarca után gyors cselekvésre szánta el magát és előhúzta a “favágó fejszét”. Nincs is mit csodálkozni, hiszen 11. és a 12. hely, az hogy a magyar kézilabda története során először nem képviselteti magát az olimpián szégyen, no.
A szövetség hirtelen menesztette Talant Dujshebaev kapitányt, furcsa triumvirátust – két klubedző, a fradis Elek Gábor és a győri Ambros Martin közé beékelt Siti Bea – ültetett a nők élére, és kiadott egy hat pontos cselekvési tervet.
Az első pontban lényegében bevallották, hogy Dujshebaev kinevezése abból a szempontból mindenképpen butaság volt, hogy bebizonyosodott, Kilecéből, 560 kilométer távolságból, egy BL-élcsapat vezetése mellett, nem lehet válogatottat irányítani.
A következő öt pontban viszont mindazt deklarálták, amit honlapunk január 29.-én, a kínos kudarc után szinte azonnal összefoglalt: a honi kézilabdának nem Dujshebaev a fő problémája.
Elemző írásunkban szinte egytől egyig kitértünk a további pontokra, különös tekintettel a kettesre és a hármasra.
Időközben azonban begyűjtöttünk egy újabb elképesztő adatot, amely alátámasztja mindazt, amit állítottunk, a magyar játékosok nemhogy külhonban nem jutnak szóhoz, hanem szinte már a hazai bajnokságban sem.
De miért is nem? Végignyálazva a Magyar Kézilabda Szövetség NB1-es és NB1/B-es rendszerében szereplő csapatok névsorát kiderült, az aktuálisan futó bajnokságokban jelen pillanatban nem kevesebb, mint 166(!) külföldi játszik hazánkban.
Amellett, hogy ez döbbenetesen nagy szám, elgondolkodtató is egyben. Jöjjön néhány kirívó példa. Vajon miért van szüksége a női NB1/B keleti csoportjának harmadik helyén vitézkedő Kisvárda KC csapatának hat (!) idegenlégiósra? De ugyanez a kérdés felmerül a férfi NB1 9. helyén tanyázó Sport36-Komlónál is – ők speciel csak öt külföldit foglalkoztatnak. De miből?
2011 óta, a Társasági Adókedvezménynek (107/2011. (VI. 30.) Kormányrendelet és a nemzeti erőforrás miniszter 39/2011. (VI. 30.) NEFMI rendelete) köszönhetően a magyar csapatsportok az utóbbi korát élik. A törvény szerint a TAO, mint forrás, hiába infrastruktúra fejlesztésre és utánpótlásra fordítható nagy százalékban, és kimondottan tiltja a profik bérezését, ettől még a klubok zöme “okos könyveléssel” megoldja, hogy a felnőtt csapat edzőire, játékosaira ebből a többletforrásból is jusson. Ezzel nem állítjuk azt persze, hogy Kisvárdán és Komlón is így tennének.
Szembetűnő, hogy míg 2008-ban csak 89 főt számlált az idegenlégiós kontingens (2009: 120 fő, 2010: 87 fő, 2011: 84 fő, 2012: 69 fő, 2013: 98 fő), addig 2014-ben, mire a TAO szerzés és költés a klubok zöménél általános rutinná vált, értsd megtanulták honnan, mennyit, mire érdemes költeni, miként kell okosan elszámolni, már a számuk megduplázódott, 170 főre nőtt, míg 2015-ben 194 nem magyar állampolgár kézilabdázó fordult meg az első és másodosztályban.
Megkockáztatjuk, ha a példaként idecitált Kisvárda és Komló tiszta magyar kerettel versenyezne, akkor sem lennének rosszabbak jelenlegi helyzetüknél, ellenben nem megélhetési kézilabdázókra költenék a klub költségvetését, hanem éppen 11 magyar tehetséggel több maradna bent a honi kézilabda vérkeringésében.
A szövetség hat pontjából a második így szól: még tavasszal ki kell dolgozni a magyar és külföldi játékosok arányára vonatkozó szabályozást, abban az irányban, hogy több magyar játékos kapjon lehetőséget az NB I-ben.
Csak annyit teszünk hozzá: és a 2016/17-es bajnokságot már ennek szellemében kell elkezdeni.
