Közélet

Óvodákat fenyegethettek meg, hogy ne merjenek tüntetni a kormány ellen

Pdagógussztrájk (pedagógus,)
Pdagógussztrájk (pedagógus,)

Az ATV szerint a Pedagógusok Szakszervezete miskolci szervezetének titkára szerint megfenyegették az óvodákat, hogy komoly következményei lesznek ha részt vesznek a mai demonstráción.

Csabalik Zsuzsanna azt mondta, lehetetlen előre megjósolni, hogy mennyien fognak részt venni az esti tüntetésen, de rengeteg visszajelzést kapnak, ami alapján arra számítanak, hogy sokan lesznek. Ő mindenesetre nagyon örülnek annak, hogy országszerte több településen is aktivizálják magukat a pedagógusok, hiszen a Herman Ottó Gimnázium tantestülete által felvetett problémák országos problémák.

Csabalik Zsuzsanna azt mondta,

konkrétan tud arról, hogy valamennyi miskolci óvodába leszóltak, hogy komoly következményei lesznek, ha elmennek a ma esti demonstrációra.

Az óvodák egyébként önkormányzati fenntartás alatt állnak.

Nagyon remélem, hogyha összefog egy-egy óvoda, nem lehet leváltani a teljes személyzetét, és egymást védve ki fognak jönni, és velünk együtt vesznek részt a fogadóórán – mondta.

Eközben a Minap szerint a szülők attól félnek, hogy ha a gyerekük nem megy el a tüntetésre, később a tanárok hátrányosan fogják őket kezelni, mert nem támogatták őket. Egy névtelenséget kérő szülő szerint a tanárok azt kérték, hogy a diákok minél többen menjenek el tüntetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik