Forma-1

Új időszámítás kezdődik a Forma-1-ben

Egy hónap múlva Kínában rajtol az elektromos Forma-1, a Formula-E.

2014. Szeptember 13. Ez az autósport, ezen belül a Forma-1 újjászületési dátuma – legalábbis sokan látják így. A jövőbelátók ugyanis tudni vélik, hogy a hagyományos meghajtású autóversenyeket rövidesen minden téren felváltja az elektromos.

De, hogy mi is lesz 2014. Szeptember 13-án? Az első hivatalos Formula-E futam, méghozzá Pekingben, bent a városban, az ikonikussá vált olimpiai, más néven Madárfészek Stadion körül. A 3,44 kilométer hosszú pályát 20 kanyar nehezíti majd.

 
A Formula-e sorozat szervezői semmit sem bíznak a véletlenre, biztosra mennek. Ezért a pekingi futamot megelőzően az elmúlt hétvégén az angliai Donington-parkban tartották meg azt a két versenynapból álló szimulációt. A pályán az időszakos pitlane-t, a boxutcát, az akkreditációs folyamatot, a tévés közvetítést is a pekingi mintájára oldották meg, így apró részletességgel tesztelhettek le mindent.

A szimulációs hétvégén mind a 10 nevezett csapat 4-4 autóval vett részt. Az autók száma azért nagyobb, mint a hagyományos F1-nél, mert az akkumulátorok teherbírása miatt itt nem kerékcsere van, hanem autócsere. Viszont olyan F1-ben már jól csengő neveket sikerült megnyerni az ügynek, mint a saját istállót futtató Jarno Trulli, vagy a pilóták közt Nick Heidfeld, Bruno Senna, vagy épp Sébastien Buemi. 

Hogy mennyi idő múlva veszi át a vezető szerepet a Formula-E az F1-től arra nem mernénk fogadni. Mint ahogy azt sem tudjuk, hogy az F1 vezetői reszketnek-e az elektromos kunkurencia miatt. Ami biztos, idén még két futamot rendeznek, egyet Putrajayában (Malajzia, 2014.11.22.) és egyet Punta del Estében (Uruguay, 2014.12.13.). A többit majd az idő eldönti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik