A tanú elmondása szerint a háttérben egy síelő látszik homályosan, ám minden bizonnyal az egykori F1-es pilótáról lehet szó. A férfi azt állítja, hogy Schumacher nem haladt gyorsan, véleménye szerinte maximum 20 kilométer per órával – írja a hvg.hu.
Mindez alátámasztja a versenyző menedzsere által elmondottakat, Sabine Kehm ugyanis azt állította kedden, Schumacher nem ment gyorsan, egy barátja segítségére sietett, ezért nem a kijelölt pályán síelt.
A szemtanú egy német lap rendelkezésére bocsátotta a telefonjával készített felvételt, és kész azt a vizsgálatot folytató francia hatóságoknak is átadni.
Fotó: MTI
Korábban azt feltételezték, hogy Schumacher 80-nal is síelhetett, mivel sisakja kettétört az ütés következtében. A pilóta bukósisakján kamerát viselt, így elképzelhető, hogy lefilmezte saját balesetét. A család a balesetet vizsgáló nyomozók rendelkezésére bocsátotta ezt a kamerát.
Szombati hírek szerint a pilóta állapota továbbra is kritikus, de stabil. Legkorábban hétfőn mondanak friss információt az orvosok.
A korábbi hétszeres világbajnok múlt vasárnap érte balesetet Méribelnél, az Alpokban. A baleset óta kedden egy második műtétet is végrehajtottak rajta, azóta stabil az állapota. Mesterséges kómában tartják, csövekkel hűtik szervezetét 34 fokosra. Idegsebészek szerint nem lehet pontosan megmondani, meddig marad kómában a sportoló. A Blikk információja szerint a nemzetközi hírű baleseti idegsebészünk Dr. Csókay András is felajánlotta segítségét.
Michael Schumacher január harmadikán lett 45 éves, ünneplés elmaradt, a család, a barátok és szinte az egész világ egy hete a rendkívüli sportember felépüléséért szurkol.