Belföld

Köztévés beszállító lett a TV2 gazdasági vezetője

Halkó Gabriella érdekeltségébe tartozott a megbukott Marslakók sorozatot gyártó cég.

Halkó Gabriellát nevezték ki az Andy Vajna tulajdonába került TV2 gazdasági és stratégiai igazgatójává – tudta meg az Index. A portál szerint Halkó „főbérlője” Habony Árpádnak, de korábban helyreigazításban cáfolták, hogy lenne ingatlana abban a Szerb utcai házban, ahol a miniszterelnöki tanácsadó is lakik, és azt is, hogy üzlettársak lennének.

Halkó neve akkor vált ismertté, amikor cége 841 millió forint közpénzből legyártotta az MTVA-nak a Marslakók című szappanoperát, ami csúfosan megbukott. Ennek ellenére ugyanez a cég gyártja a Ridikül című műsort is, epizódonként 3,4 millió forintért, ami a portál szerint a piaci ár háromszorosa, ráadásul stúdiót is az MTVA biztosít hozzá. Idén már az Apropó Kft. gyártja A Dal című showműsort is.

A TV2 vezérigazgatója, az RTL Klubtól átigazolt Dirk Gerkens korábban többször kijelentette, hogy a kereskedelmi csatorna független lesz, a Fidesz és a kormány befolyásától függetlenül dolgoznak majd.

Az Index hangsúlyozottan iparági pletykaként számolt be arról, hogy a televízió kreatív igazgatói posztjára Habony Árpád testvére, Habony Mária kerülhet, akinek cégét, a Brand Lab Tanácsadó Kft-t korábban Halkó Gabriella és Jáksó László vásárolta meg. Mindezt később a TV2 Csoport határozottan cáfolta, azt írták, a feltételezéssel szemben Habony Mária semmilyen pozíciót nem tölt be a csatornánál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik