Közélet

Bokros: Orbánnál nagyobb diktátorok sem tudják lekapcsoltatni az internetet

Bokros-Lajos(7)(430x286)(1).jpg (Bokros Lajos)
Bokros-Lajos(7)(430x286)(1).jpg (Bokros Lajos)
A közgazdászprofesszor, a konzervatív MoMa elnöke úgy látja, már teljesen felesleges színlelni az alkotmányos jogállamot.

A parlamenten kívüli Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke a 168 Órának azt mondja, a tervezett alkotmánymódosítás nem a terrorveszélyről szól. Szerinte nem is érdemes arról beszélni, miféle fenyegetésnek van kitéve az ország, hiszen nyilvánvaló, a felhatalmazás csak belpolitikai célokat szolgál.

Ezt nem a terroristák, hanem a magyar társadalom ellen kívánják felhasználni.

Hiszen emlékeztet rá, még Párizsban sem kapott a kormány plusz jogokat parlamenti felhatalmazás nélkül, pedig ott valóban volt merényletsorozat. Nálunk ráadásul a Fidesz tervezete szerint a kormány bármikor dönthetne úgy, most van terrorveszély.

Ettől kezdve, elég egy kósza hír, sajtóközlemény, a miniszterelnöknek megfájdul a foga, s elő is áll a terrorveszély.

Bokros Lajos szerint a kormányfő életeleme a harc.

Nem érzi jól magát, ha nem vívott meg napi öt csatát, ha nem élhette át a győzelem mámorát.

A Fidesz hatodik alkotmánymódosításában azért szerepel külön az internet, mert minden diktatúra (Kína, Oroszország) azzal küzd, hogy elfojtsa az állami szűrőtől független kommunikációt. Orbánt nagyon zavarhatja, hogy a világ, a társadalom, a gazdaság nyitott, de a netet ő sem tudná lekapcsolni, ha megpróbálná, azt a háborút elveszítené – jósolja a közgazdász.

Bokros Lajos maga is úgy véli, felesleges az alkotmánybíró-választásba beszállnia az ellenzéknek.

Fölösleges színlelni az alkotmányos jogállamot, miközben most akarják bevezetni a rendkívüli állapotot.

A MoMA elnöke az ellenzék megosztottságát és a társadalom kimerültségét, reményvesztettségét is részben a diktatúrával magyarázza. Minden ellenállást felzabál, ha növekszik a szegénység, az elesettség, a munkanélküliség, a kiszolgáltatottság és persze a kivándorlás. Ő megérti,

ha valaki éhezik, akkor az úgynevezett alkotmányos finomságok nem érdeklik.

 

Bokros a 168 Órának azt mondja, éppen ezért nem érdekli, hogy az általa szervezett tüntetésre, hányan mentek el. Szerinte egy hazafinak fel kell hívnia a figyelmet a leselkedő veszélyre, vagyis nem az számít, hányan vannak, hanem az, hogy igazat mondjanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik