Közélet

Tárki: letarolja a pártpalettát a Fidesz

Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, a Fidesz a mostani közjogi berendezkedéssel is lazán elkormányoz 2050-ig, az ellenzék meg vergődik tovább.

Őrzi, sőt még növelte is előnyét a Fidesz-KDNP az elmúlt negyedévben, miközben bal- és jobboldali ellenzéke együtt sem vonz annyi szavazót, mint a kormánypártok – közölte a Tárki szerdán az MTI-vel a legfrissebb, januári kutatásának eredményeit.

Az elmúlt három hónapban alig változott a pártok támogatottsága. Egyedül a kormánypártok enyhe erősödése emelhető ki. A második helyezett Jobbik tábora csaknem kétszerese a harmadik MSZP-ének. Az MSZP, a DK, az Együtt és a PM táborát összesítve az derül ki, hogy a baloldali és a szélsőjobb ellenzék lényegében azonos méretű 2016 januárjában.

A teljes népességen belül a kormánypártok 28 százalék után 31 százalékos támogatottságot értek el, míg a többi párt nem változott. A Jobbik 13 százalék után 12 százalékon áll, az MSZP mindkét hónapban 7 százalékot, a DK 3 százalékot, a PM 1 százalékot, az LMP 2 százalékot ért el, az Együtt pedig az októberi 1 százalék után 2 százalékon áll. A teljes népességen belül a bizonytalanok és nem válaszolók aránya januárra 42 százalékra csökkent az októberi 45 százalékról.

A pártválasztók körében a Fidesz-KDNP az őszi 51 százalék után szintén kismértékben, 54 százalékra növelte táborát, míg a Jobbiké 23 után 20 százalékra, az MSZP-é pedig 14-ről 12 százalékra csökkent. A többi párt lényegében változatlan: a DK 6 százalékos, a PM 1 százalékos és az LMP 4 százalékos eredménye megmaradt, az Együtt az októberi 1 százalék után januárban 3 százalékon áll.

A személyes megkérdezésen alapuló adatfelvételt január 15-20. között hajtották végre egy 1001 fős országos véletlen mintán, amely reprezentálja az ország felnőtt lakosságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik