A 45 esztendős Michael Schumacher még mindig a grenoble-i kórház intenzív osztályán fekszik a december 29-i síbalesetét követően, melynek során súlyos fejsérüléseket szenvedett. Az orvosok még mindig hallgatnak. Az állapota ugyan stabil, de egyes vélekedések szerint a veszély még nem múlt el. Korábban kétszer is életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta.
Schumacher kezelése naponta mintegy kétezer euróba, azaz 600 ezer forintba kerül. Ebbe beletartozik a személyzet bére és az alkalmazott technológia is. A lélegeztető gép 100 ezer euróba (30 millió Ft), a hőterápiás készülék 25 ezerbe (7,5 millió Ft), az infúziótorony pedig 18 ezer euróba (5,4 millió Ft) kerül. Mindezeken felül agyi és táplálószondák és az életfunkcióit jelző monitorral is felszerelték a kórtermét.
Ebben a kórházban kezelik Michael Schumachert
Fotó: Europress
„Egyelőre nem lehet tudni, meddig kell kómában tartani Schumachert. Gyakori sérülés az övé, hiszen csak Németországban évente 50 ezer beteget kezelnek hasonló problémákkal, ám minden eset más és más. Az biztos, az orvosi kezelések mellett a kómában fekvő betegeknél a családtól származó ingerek, hangok elősegíthetik a felébredését és a gyógyulását” – nyilatkozta a Bild című német napilapnak Heinz-Peter Moecke professzor.
Természetesen Schumacher balesete mindennapos téma a világsajtóban. A legfrissebb hírek szerint elképzelhető, hogy a Forma-1 hétszeres világbajnoka szándékosan síelt a sziklás területre, egy másik fajta bukósisakkal pedig nem szenvedett volna ilyen súlyos sérüléseket.