Pénzügy

Bővült a gyed extra

kismama(210x140).jpg (Array)
kismama(210x140).jpg (Array)

Bővült január elsejétől a gyed extra, már a gyerek hat hónapos kora után visszatérhet a szülő a munkába, miközben nem esik el a családtámogatásoktól – mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára emlékeztetett arra: 2014 előtt ha a szülők mindketten dolgoztak a háromévesnél fiatalabb gyermek mellett, akkor elestek a családtámogatásoktól, nem kaptak gyedet, illetve gyest, ezen a rendszeren változtatott a gyed extra bevezetése. A gyed extrát tavaly 50 ezren vették igénybe.

Novák Katalin elmondta, nőtt a gyed maximális összege is, jelenleg ez 155 400 forint, ami bruttó 5,7 százalékos emelkedést jelent az előző évihez képest. Emlékeztetett arra: 2010-ről 2016-ra másfélszeresére nőtt a gyed maximumának összege, ezzel is növelik a családok jövedelmét.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy továbbra is létezik a “testvérgyed”, amely azt jelenti, hogy két gyerek után kétszeres, három gyerek után háromszoros összeg jár, ha a gyerekek gyorsan egymás után születnek, valamint továbbra is igényelhetik a főiskolai, egyetemi hallgatók és frissen végzettek az egy évre szóló diplomásgyedet.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik