Belföld

„A megkerült vizsgálat – Magyarország egyre inkább úgy néz ki, mintha Rejtő Jenő írná”

Javor-Benedek(1)(210x140).jpg (Array)
Javor-Benedek(1)(210x140).jpg (Array)
Ezt meg Jávor Benedek írja.

A PM EP-képviselője blogján visszaidézi, hogy még decemberben nyilvánosságra hozta, miszerint az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) kérdésére megerősítette, lezártak egy vizsgálatot, amelynek az a végkövetkeztetése, hogy

itt még azt a pénzt is ellopják, amit az Unió a korrupció elleni küzdelemre adna.

Az OLAF a korrupció elleni küzdelemre adott uniós pénz (2,4 milliárd forint) visszafizetését javasolta. Jávor szerint ez a Tuskó Hopkins-i buzgalom önmagában is figyelemre méltó, de az abszurditásoknak még nincs vége. Miután az OLAF a lezárt vizsgálattal a magyar hatóságokhoz fordult, kérte őket a szükséges vizsgálatok lefolytatására, ő is érdeklődött a legfőbb ügyésznél és a NAV-nál, hogy az uniós ajánlás alapján folyik-e náluk vizsgálat? Az eredmény váratlan és meghökkentő lett.

Kiderült, hogy Polt Péter szerint igen, a NAV-ot felügyelő Tállai András szerint viszont nem!

Az ellenzéki politikus szerint azonban még ezt is lehet fokozni. Alig néhány napra rá, hogy nyilvánosságra hozta a két – egymásnak ellentmondó – levelet, újabbat kapott Tállai Andrástól. Arról, hogy közben mégis megkerült a vizsgálat a NAV-nál!

 Most már csak a koronát kéne feltenni erre a viccre: a NAV-nak – az OLAF bizonyítékokkal dacolva – semmilyen, bűncselekményre utaló nyomot nem kéne találni az ügyben. De várjuk ki a végét, hátha mégsem ennyire viccesek a fiúk.

„Van még tovább? – kérdezte a PM politikusa.

Van. Varga vizsgálódna

A nemzetgazdasági miniszter utasította Gondos Judit közigazgatási államtitkárt, hogy haladéktalanul indítson vizsgálatot annak kiderítésére, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal miért nem tájékoztatta a NAV-ot vezető Tállai András államtitkárt arról, hogy nyomozás indult az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálata nyomán.

Az  OLAF által a közbeszerzések szabályosságának ellenőrzésére adott uniós pénzek felhasználása ügyében elvégzett ellenőrzése szabálytalanságokat állapított meg, ennek alapján a  Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságának központi nyomozó főosztálya nyomozást indított.

A közigazgatási államtitkárnak gyorsan tisztáznia kell, miként fordulhatott elő, hogy a nyomozásról – amelyről a legfőbb ügyész is tudott – az adóhivatalt vezető államtitkár nem kapott tájékoztatást, miközben az OLAF koordinációs irodája a NAV-on belül működik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik