Az ORTT elnöki posztjára Mádl Ferenc köztársasági elnök és Medgyessy Péter miniszterelnök Hajdu Istvánt, a Magyar Rádió korábbi elnökét javasolta. Megválasztásához – a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény alapján – az összes képviselő több mint felének szavazata szükséges.
Az Országgyűlés várhatóan szavaz a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének hiányzó két ellenzéki tagjáról is, akiknek személyére a Magyar Demokrata Fórum tesz javaslatot. A parlament legutóbbi ülésén választotta meg a kuratóriumi elnökség hat tagját, akiket az MSZP, az SZDSZ, illetve az MDF delegált. A Fidesz nem állított jelöltet, és kivonult a szavazásról, mert törvénytelennek ítélte az eljárást. Szili Katalin házelnök a médiatörvényre hivatkozva kérte fel az MDF-et, hogy jelöljön a két
betöltetlen helyre.
A Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportja vasárnap késő esti ülésén úgy döntött, hogy ha hétfő délig a Fidesz – Magyar Polgári Párt nem jelöl két kurátort az MTV közalapítvány kuratóriumi elnökségébe, akkor a demokrata fórum frakciója megszavazza az általa javasolt két személyt.
Dávid Ibolya pártelnök az MTI-nek elmondta: Kozma Huba volt MDF-s országgyűlési képviselő és Kerekes Pál mérnök-informatikus jelölését terjesztik elő, és egyben a kuratórium alelnökének Kozma Hubát javasolják.
