Élet-Stílus

Magyar is van Európa legszebb magazinjai között

A MúzeumCafé című lap bronzérmet kapott az European Design Awards nemzetközi dizájnversenyén.

A díjkiosztó ünnepséget szombaton este tartották a litván fővárosban, Vilniusban a nemzetközi dizájnhét keretében – derült ki az MTI-hez eljuttatott közleményből.

Az egyik legjelentősebb – 2007-ben életre hívott – európai dizájnversenyen eddig még egy kategóriában sem díjaztak magyar terméket.

A MúzeumCafé a Szépművészeti Múzeum kiadásában jelenik meg, és jut el több mint kétezer példányban ingyenesen a hazai múzeumokban és kiállítóhelyeken dolgozó szakemberekhez. Az olvasóközönség múzeumshopokban és nagyobb könyvesboltokban vásárolhatja meg a folyóiratot.

A kiadvány 2009-ben már elnyerte a hazai Pro Typographia aranyfokozatú díjat, ugyanabban az évben a MAGMA pályázatán az Év Magazinja lett.

A MúzeumCafé arculattervezője és művészeti vezetője Salát Zalán Péter, a lapterv megvalósításában Lencsés Dávid, Suszter Viktor és Németh Dániel vesz részt, a magazin illusztrátora Kovács Lehel.

A kiadvány képszerkesztője és első számú fotográfusa a többek között World Press- és Sajtófotó-díjas Dezső Tamás, őt Kovalik Máté segíti munkájában. A lap élén Martos Gábor áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik