Élet-Stílus

Meg akart szabadulni kínzó fejfájásaitól, nyaktól lefelé lebénult

A háromgyermekes édesanyának azt ígérték, még a műtét utáni este hazamehet majd.

A 39 éves ausztrál nő, Melinda Johnson azután döntött úgy, hogy műtéti úton kezelteti migrénjét, hogy a kínzó fejfájásrohamok gyakorlatilag már a legegyszerűbb feladatok elvégzését sem engedték neki. Azt mondja, mikor már a gyermekeiről se tudott gondoskodni, felkereste orvosát, aki műtétet ajánlott neki.

„Azt ígérték, még a műtét napján hazamehetek és, hogy soha többé nem lesz gondom a migrénre”

– idézi fel az édesanya. Csakhogy a műtét nem egészen úgy zajlott, ahogy a sebészek várták. Mikor az altatásból magához tért, Melinda képtelen volt rendesen lélegezni, beszélni vagy a végtagjait mozgatni. Az orvosok mesterséges kómába segítették, majd alaposan megvizsgálták őt.

Kiderült, hogy a beavatkozás során Melinda idegei súlyosan károsodtak és a tüdeje is összeesett. Szinte biztosnak tűnt, hogy nyaktól lefelé teljesen lebénult. Az asszonyt és a családját teljesen lesújtotta a hír: mint mondja, a legnehezebben azt fogadta, hogy nem fog többé járni és hogy egész életében másokra lesz majd utalva.

Kép forrása: Daily Mail
Kép forrása: Daily Mail

A műtét óta eltelt négy hónapban a Johnson család élete a feje tetejére állt. Az apa egyszemélyben igyekszik eltartani gyermekeit és feleségét, ami egyre nehezebben megy neki. Melindának ugyanis állandó orvosi felügyeletre és gyógyszerezésre van szüksége az állapota miatt, épp ezért a család adománygyűjtésbe kezdett, hogy finanszírozni tudják megnövekedett költségeiket.

„Ha tudtam volna, hogy ez a műtét ennyire kockázatos, biztosan nem mentem volna bele”

– mondja Melinda, aki pontosan emlékszik, hogy a műtét előtt a sebészek lehetséges mellékhatásként a fejfájást és a hányingert említették. A bénulást nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik