Mobil

A Samsung is megcsinálja az iPhone mozgó fotós funkcióját

Lehet, hogy a Samsung megirigyelte az iPhone mozgóképes fotózásának lehetőségét, az új csúcsmobiljukban is lesz valami nagyon hasonló.

Az iPhone 6 és 6S Plus egyik új különlegessége a Live Photos funkció, ami olyasmi mint egy animált gif, csak éppen hanggal. Ha bekapcsoljuk a fényképező alkalmazásban a “Live” lehetőséget, az iPhone az exponáló gomb érintésére nagyjából 1,5 másodpercnyi történést rögzít, tehát egyrészt eltárol egy hagyományos fotót, de emellett egy igen nyúlfarknyi videót is készít. Különlegessége a dolognak, hogy háttérképként használhatjuk, és ha így teszünk, a kijelző érintésére megelevenedik az ott rögzített tartalom. Persze praktikumot nem feltétlen lehet találni a Live Photos lehetőségben, inkább csak amolyan kis szórakoztató apróság.

mp-samapp (Array)

Ennek ellenére úgy néz ki, a Samsung mégis rákívánt az Apple újítására, csak nem Live Photos névvel fogja illetni, hanem úgy hívja majd, hogy Vivid Photo. Milyen kár, pedig az Apple második otthona a bíróság, mert még a legképtelenebb apróságokért is képesek feljelenteni bárkit, igaz, nem kizárt, hogy most is ezt fogják tenni, ha már a Samsung – Apple cicaharc elengedhetetlen kelléke az okostelefonok világának.

A hírek szerint a Samsung Galaxy S7-ben  debütálhat a mozgóképes fotózás, ám az Apple alkalmazásával ellentétben a Vivid Photo nem rögzít hangot, csupán képet, ugyanakkor azonnal fel lehet majd tölteni Facebookra, ahol GIF-ként jelenik meg, a tömegek pedig szépen meghüvelykujjazzák. A Samsung következő csúcsmobiljának bemutatója a jövő hónapban várható, így legkésőbb akkor úgyis kiderül, hogy valójában mit tud vagy miben más pontosan a koreai gyártó fejlesztése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik