Sport

Vízilabda-Eb: így látja a görög Hajdú B. a magyar szempontból fontos meccset

Ioannis Anagnostopoulos, a görög nemzeti televízió (ERT S. A.) sportkommentátora reméli, sikerül legalább hat góllal megverniük Oroszországot.

A 41 éves kommentátor készségesen állt a portálunk rendelkezésére a Görögország-Oroszország Eb-csoportmeccs kapcsán, amiről korábban beszámoltunk, létfontossággal bír a csoportelsőséget illetően. A rutinos sportkommentátornak ez a 10. nemzetközi vízilabda versenye, amin részt vesz. Elmondása szerint a görögök erejét a csapategységben kell keresni. Úgy fogalmazott, egységesek, ugyanis a válogatottjuk javát az Olympiakosz adja, valamint a szövetségi kapitányuk egykoron irányította azt a klubot.

Kulcsjátékos lehet a csapatkapitány, Afroudakis, valamint Mylonakis, mind támadásban, mind védekezésben nagy hasznára vannak a válogatottnak, Fountoulis pedig nagy lövő, szenzációs gólokat tud dobni

– jellemezte a csapat erősségét a 24.hu-nak, majd hozzátette, a játékosok egy része ennek ellenére még tapasztalatlan az ilyen versenyeken, mint Dervisis vagy Pontikeas, de a többiek mentalitása segít ezeknek a vízilabdázóknak, hogy egyre jobbak legyenek.

Az oroszokat nagy hagyományokkal rendelkező egyletként kezeli, de jelenleg nem tartja elég erősnek őket. Azt mondta, egyszerűen kötelező a győzelem, reméli a hatgólos sikerrel zárul a 20.15-kor kezdődő találkozó.

Végezetül megkérdeztük, mit gondol a magyar vízilabdáról.

A magyar pólóról a vízilabda magasiskolája jut az eszembe. Az utóbbi években rengeteg címet nyertek a különböző nagy tornákon, természetesen Kásás Tamás és Kiss Gergely vezetésével, akik egyszerűen klasszisok voltak.

(Dzsubák Tamás, Belgrád)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik