Közélet

„A miskolciak levele segélykiáltás” – Betelt a pohár egy szegedi gimnáziumnál is

tanár (Array)
tanár (Array)

Csongrád megyéből csütörtök estig csak a szegedi Deák Ferenc Gimnázium tantestülete csatlakozott nyílt szavazással, többségi döntéssel a miskolci Herman Ottó Gimnázium kezdeményezéséhez – számol be a Délmagyar. A miskolci középiskola tantestülete január 6-án intézett elkeseredett hangú, a közoktatás problémáit soroló és a lehetséges következményeket taglaló nyílt levelet az oktatás vezetőinek.

A szegedi Deák Ferenc Gimnázium tanári, Erdélyi Eszter a portálnak úgy nyilatkozott: a miskolciak levele segélykiáltás, amely az oktatás tarthatatlan helyzetére hívja fel a figyelmet.

Mi is úgy érezzük, hogy munkánk lényegét, a gyerekekkel való foglalkozás örömét, választott hivatásunk szépségét nem tudjuk megélni a központosítás okozta teljes kiszolgáltatottság, a ránk háruló adminisztratív terhek és a félelem eluralkodó légköre miatt. Semmi mást nem akarunk, csak tisztességgel, retorzióktól való félelem nélkül, hazugságmentesen nevelni és magas szakmai színvonalon oktatni

– fakadt ki a portálnak a pedagógus.

Egy másik, a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskolában dolgozó szegedi pedagógus a tanitanek.com oldalon köszönte meg a miskolci intézmény tanári karának, hogy helyettük is felemelték a hangjukat.

Sajnos az én iskolámban akkora a megfélemlítés, hogy nem mer senki beszélni, kiállni. A minősítés nevű bohóckodástól úgy tart mindenki, hogy már jó előre lemegy kutyába, talpat nyal, bármit megtesz, ha van értelme, ha nincs

– számolt be a csongrádi pedagógus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik