Nagyvilág

Katonai bázist támadott meg egy iszlamista szervezet Szomáliában

Több tucat kenyai katona halt meg pénteken az al-Shabaab iszlamista fegyveres szervezet szomáliai támadásában, amelyet az Afrikai Unió békefenntartó missziójának (AMISOM) egyik bázisa ellen hajtottak végre – közölte a szervezet és az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió. Egy öngyilkos merénylő gépkocsijával nekihajtott a kenyai határnál lévő Cee Cado-i támaszpont kapujának, felrobbantotta magát, majd a szervezet több tucat fegyverese behatolt az AMISOM-bázis területére.

Abdiasis Abu Musab sejk, az al-Shabaab hadműveleti szóvivője azt állította, hogy fegyveresei heves harcok árán elfoglalták a bázist, és 61 kenyai katona holttestét számolták össze az ostrom után. A támadásban 30 teherautót, harckocsit és páncélozott katonai járművet zsákmányoltak.

Az egész város és a bázis a kezünkre került

– mondta a szóvivő a Reutersnek.

Az al-Kaida szövetségesei

A szomáliai hadsereg egyik illetékese is megerősítette, hogy a szélsőségesek elfoglalták a bázist. Emellett egy Cee Cado-i bolt tulajdonosa is azt mondta, az AMISOM katonái szemlátomást elhagyták a kisvárost, és minden utcasarkon az al-Shabaab fegyvereseit látni.

Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió legalább ötven katona haláláról adott hírt, de ezeket a számokat más forrásokból egyelőre nem lehetett megerősíteni. A hasonló múltbeli támadásokkor az al-Shabaab mindig elnagyolta az általa okozott veszteségeket, míg a kenyai kormányilletékesek igyekeztek csökkenteni a vereség jelentőségét.

David Obonyo, a kenyai védelmi erők egyik szóvivője azt mondta, hogy az iszlamisták valójában a szomáliai hadsereg egyik táborát foglalták el, amely a kenyai bázisnál van. A kenyai katonák szerinte ellentámadást indítottak, de a harcok még nem értek véget, és az áldozatok száma sem ismert.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges al-Shabaab több ezer ember haláláért felelős Szomáliában. A szervezet korábban Szomáliajelentős részét – a fővárost is – uralta, de az elmúlt években az afrikai uniós katonák segítségével sikerült kiszorítani Mogadishuból és az ország nagyobb városaiból. Az al-Shabaab azóta a hagyományos fegyveres harc helyett gerillahadviselést folytat, és főleg öngyilkos merényleteket követ el az országban állomásozó idegen katonák, vagyis a 22 ezer főst AMISOM támaszpontjai, konvojai ellen.
.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik