Sport

Benedek Tibor félig elégedett félig nem

A szövetségi kapitány szerint is a bármit szeretnénk Belgrádban elérni, hasonló bátorsággal és keménységgel kell játszania a férfi vízilabda-válogatottnak.

Vízilabda-Eb: Az oroszoké álom, a mieinké álmos kezdés volt
Magyarország férfi póló válogatottja az utolsó két negyedben mutatott teljesítményének köszönhetően 12–6-os győzelmet aratott Oroszország felett.

„Lassan kezdtük, ezzel sikerült saját magunkat meglepnünk: a fórjaink, a zónáink, s mondhatni a játék minden elemében lassabbak voltunk. Nem tulajdonítok nagy jelentőséget az ellenfelünk jó kezdésének, ugyanis álmosan kezdtük a meccset”

– válaszolta Benedek Tibor szövetségi kapitány a 24.hu-nak adott értékelése elején, a miért ‘maradt az öltözőben’ a magyar egylet a találkozó korai szakaszában kérdésre.

A harmadik negyedre 5-4-es hátránnyal forduló válogatott 8-1-re nyerte meg eztán a második félidőt.

„Az utolsó két negyed produktuma olyan volt, mintha folytattuk volna a görögök ellen abbahagyott találkozót.”

– mondta a kapitány.

Varga Dénes, a Szolnok válogatott játékosa a portálunknak elmondta, felpörögtek a mérkőzésre, még ha kívülről talán ezzel ellentétes vélemények fogalmazódtak meg.

„Amíg ők nagyon erősen kezdtek, addig mi gyengén. Kicsit belefáradtak, amelyet sikerült kihasználnunk. A második félidőben mutatott játék jó előjel a folytatást tekintve. Az az ötperces pihenő valószínűleg realizálta a fejekben mindazt, hogy komoly a tét. Elegendő volt arra, hogy megnyugodjunk és egyben felpörögjünk. Emellett szerettük volna ugyanazt a taktikát folytatni.”

– mondta az olimpiai bajnok pólós, majd elárulta, mi történt a második és a harmadik negyed közti szünet alatt.

Kifejtette, a nagy testű, komoly fizikummal rendelkező orosz vízilabdázók egyszerűen elfáradtak.

A Benedek-legénység legközelebb pénteken, 9 óra 30-kor ugrik a medencébe Törökország ellen a belgrádi Kombank Arénában. Hogy vajon mire lesz elég az oroszok elleni hatgólos győzelem, csak az esti, 20.15-ös kezdésű orosz-görög meccs lefújását követően tudjuk meg.
(Dzsubák Tamás, Belgrád) 

 

32. vízilabda Európa-bajnokság, Belgrád, Férfiak, D csoport, 2. forduló, eredmények:

Magyarország–Oroszország 12–6 (1–4, 3–1, 3–0, 5–1)
Kobank Aréna. Vezette: Buch (spanyol), Mercier (francia)

MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Bátori 5, Vámos 3, Decker Á., Varga Dániel 1, Varga Dénes 2, Hárai. Csere: Gór-Nagy, Erdélyi 1, Hosnyánszky, Kis G., Manhercz. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

OROSZORSZÁG: Antonov – Odintsov 1, Bugaychuk, Krasnov, Kholod 3, Lisunov, Giniiatov. Csere: Magamoev 1, Bychkov, Merkulov 1, Balakirev, Nikolaenko. Szövetségi kapitány: Erkin Shagaev

Gól/emberelőny: 5/10, ill. 1/9
Gól/ötméteres: –, ill. 1/1

A csoport másik mérkőzésén:

Törökország–Görögország 6–21 (1–2, 3–6, 1–6, 1–7)
Gólszerzők: Ozbakis 2, Sutalo, Korolija, Beskardesler, Cagaty, ill. Gounas 6, Fountoulis 4, Afroudakis 4, Vlachopoulous 3, Mylonakis 2, Kolomvos, Genidounias

A csoport állása: 1. Görögország 4 pont (29–14), 2. Magyarország 4 pont (20–14), 3. Oroszország 3 pont, 3. Törökország 0 pont

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik