Élet-Stílus

Megalázta a pénztáros a kismamát a szupermarketben

A kismama, aki első gyermekét várja azt mondja, megdöbbentette mindaz, amit a pénztáros mondott neki.

„Egyike volt azoknak a rettenetes pillanatoknak, amikor egyszerűen nem hiszed el, amit hallasz”

– idézi a 34 éves, leendő édesanyát a Mirror című brit lap. Emily Saunders, aki a várandóság 37. hetében jár első gyermekével, hozzátette, aznap épp a szokásos délutáni bevásárlást intézte az újonnan nyílt bevásárlóközpontban, és fizetett volna, mikor a pénztáros a pocakjára pillantva azt kérdezte tőle:

„Nem volt aznap este semmi a tévében?”

Emily a lapnak elmondta, először azt hitte, az alkalmazott szimplán összetéveszti valakivel, akivel bizalmas viszonyban van.

„Elengedtem a fülem mellett a megjegyzést, mondván, összekever valakivel. De mikor nem sokkal később azt kérdezte, nem tudtam volna inkább olvasni helyette, már tudtam, hogy velem és a pocakomon gonoszkodik.”

Emily a lapnak elmondta, korábban csupa jót hallott a hét hete megnyílt szupermarketről, most viszont esze ágában sincs oda visszamenni. Hozzátette, a rosszindulatú megjegyzések már csak azért is rosszul estek neki, mert férjével ezt megelőzően évekig hiába próbálkoztak a gyerekvállalással.

„A születendő gyermekünk is mesterséges megtermékenyítéssel fogant, így már a feltételezés is sért, hogy esetleg nem tervezett baba lenne.”

A nő az interjúban elárulta, az eset után hivatalosan is panaszt tett a pénztáros főnökeinél. Ezt a szupermarketlánc szóvivője is megerősítette a Mirrornak, majd elmondta, az alkalmazottat figyelmeztették a történtek miatt és gondoskodni fognak róla, hogy olyan tréninget kap majd, hogy ez többet ne fordulhasson elő.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik