Forma-1

Rosberg megtréfálta Hamiltont az időmérőn

A Caterham és a Marussia távolmaradása miatt csak 18 autó volt érdekelt a Forma-1-es Amerikai Nagydíj időmérőjén: a pole pozíciót Nico Rosberg szerezte meg.

Korábban kiderült, hogy a csőd közelébe jutott Caterham és Marussia istállók távol maradnak az austini futamtól, ezért az időmérős szabályokon is változtatni kellett: a Q1-ben és a Q2-ben az eddigi hat-hat versenyző helyett csak négy-négy búcsúzott.

Nagy meglepetés ebben a két szakaszban nem történt, az egyetlen komoly név, aki nem jutott top10-be, az Sebastian Vettel volt, de a német egyébként is a bokszból rajtol vasárnap motorcsere miatt.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A Q2-ben egyébként nem meglepő módon Rosberg, Hamilton volt a sorrend, a két Mercedes mögött pedig a két Williams zárt, de tetemes hátránnyal, így borítékolható volt az újbóli mercedeses első sor.

A Q3-ban aztán Rosberg gyorsan az élre állt,. másfél tizeddel megelőzve csapattársát, míg a negyedik Bottas már egy másodpercen kívül volt mindössze 20 másodperccel a leintés előtt.

Végül Rosberg saját idején javítva megtartotta az első helyet, szűk négy tizeddel legyőzve Lewis Hamiltont, A második sorból Bottas, Massa sorrendben a Williamsek rajtolnak, Daniel Ricciardo az ötödik, Fernando Alonso a hatodik lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik